Az Átlátszó.hu több mint 10 évvel ezelőtt Soros György támogatásával weboldalán megnyitotta az úgynevezett „KiMitTud”, valamint a „MagyarLeaks” nevezetű, besúgásra alkalmas rendszerét, melynek célja honlapjukon megjelentetve a „szivárogtatás”. Közérdekű adatok kikérésének ezreivel álcázzák tevékenységük valószínűleg eredeti célját.
Indul a Folyami Polgárnaszád – országjárásba kezd a CÖF
Ott leszünk a 106 választói kerületben úgy, hogy egyeztetünk a választói kerületek vezetőivel, majd nyilvánosan együtt fellépve bizonyítjuk, hogy ez eddigi eredmények folytatásának nemcsak jelene, hanem jövője is van. A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány hétfői sajtótájékoztatóján Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke ismertette a Folyami Polgárnaszád … Olvass tovább