Mezey Katalin Kossuth és József Attila díjas prózaíró munkásságával kapcsolatban Harcsa Béla kultúrantropológus elmondta, a kitüntetett az isten, haza, család terminológia mentén tevékenykedett teljes életműve során. Az írónő 2004 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2012-ben pedig megválasztották az MMA Irodalmi Tagozatának vezetőjének. Mezey Katalin 1989 óta részt vesz a Sárváron évente megrendezett, immár az egész Kárpát-medencében meghirdetett Középiskolás Irodalmi Pályázat és Tábor szervezésében.
Bővülő együttműködésről tárgyalt a CÖF-CÖKA a Munkástanácsok Országos Szövetségével és a LIGA szakszervezettel
2025. január 29-én történelmi fontosságú találkozóra került sor a hazai civil mozgalmak és szakszervezeti vezetők között. Az egyeztetésen részt vett Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) vezetője, valamint Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke. … Olvass tovább