A magyar baloldal mindig cserbenhagyta a határon túli magyarokat. Eddig sem álltak ki a hagyományos nemzeti és nyelvi kisebbségek mellett és most is elérték, hogy az Európai Parlamentben ne születhessen kisebbségvédelmi határozat. Gyurcsánynéék mostani szavazatukkal megerősítették, amit Gyurcsányék már a 2004-es népszavazással bizonyítottak: bármikor hátat fordítanak a határon túli magyaroknak – írja a Magyar Hírlap.
Demokratikus Koalíció
Nincs remény: „NATO-elnök”-nek választották Vadai Ágnest
A NATO Parlamenti Közgyűlés Tudományos és technológiai bizottsága elnökének választotta Vadai Ágnes DK-s honvédelmi árnyékminisztert. A DK-s honanya eddig ugyanitt alelnöki tisztséget vitt.
Fricz Tamás: Egy vicc az árnyékkormány!
Mint tudjuk, Dobrev Klára – vagyis Gyurcsány Ferenc, a férje – úgynevezett árnyékkormányt alakított szeptemberben. Erre első reakcióként csak azt mondhattuk viccesen: nem baj. Azonban van itt néhány probléma, ezeket érdemes szemügyre vennünk. Dobrev úgy nyilatkozott, hogy ők az angol példát vették alapul, amikor megalapították az árnyékkormányukat. Ez már önmagában … Olvass tovább
Alapjogokért Központ: egységesen elutasítják Gyurcsányék árnyékkormányát a magyarok
A választókorú magyarok csaknem 90 százaléka szerint nem szolgálja az ország érdekét, hogy Dobrev Klára vezetésével megalakult a Demokratikus Koalíció (DK) baloldali árnyékkormánya – közölte október 10. és 12. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült közvélemény-kutatására hivatkozva pénteken az Alapjogokért Központ az MTI-vel.
Idén nem tartanak központi ünnepséget a kormánypártok október 23-án
Vasárnap ismét az 1956. október 23-i forradalomra, valamint a köztársaság 1989-es kikiáltására emlékezik az ország. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy idén a kormánypártok nem tartanak külön ünnepséget, valamint reagált arra, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke az évforduló alkalmából utcára hívja az embereket.
Kocsis Máté: Az európai polgárokat becsapták
Amikor Brüsszel nyáron elfogadta a szankciókat, nem ezt ígérte – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az energiaárakkal kapcsolatban.
Nem azt mondták, Feri… de van még más is
A sokaság tudja, hogy kicsoda Gyurcsány. „Olvasom ellenzéki emberektől a közösségi médiában, ellenzéki lapokban, oldalakon, hogy nincs mit tenni, április 3-át követően az ellenzék számára egyetlen esély maradt, Gyurcsány Ferenc és a DK. Az most mindegy, olvasom, hogy éppen Gyurcsánynak hívják vagy Dobrev Klárának, a lényeg, hogy nem maradt más … Olvass tovább
Belebukott a botrányaiba Nemes László pesterzsébeti DK-s alpolgármester
Nemes Lászlót a helyi Fidesz, majd saját önkormányzata is feljelentette, Szabados Ákos polgármester pedig belső vizsgálatot indított az ügyben, így lemondott DK-s alpolgármester. Sorra kerültek elő a botrányos ügyek az utóbbi időben a XX. kerület DK-s alpolgármesterével kapcsolatban. Nemes Lászlónak először a taxikártyájával kapcsolatosan kellett magyarázkodnia, az Adatradar által megismert számlák szerint … Olvass tovább
Donáth Anna: „Ne készüljünk jövő héten kormányváltásra! Mert nem lesz.”
Látszatkeménykedés: Nagyotmondónak nevezte a baloldal kormányzásra „készülő” vezérét, Gyurcsány Ferencet a Momentum EP-képviselője.