A megválasztott elnök a vizsgált időszakban átlagosan háromnaponta, és mindig pozitív kontextusban említette meg a magyar kormányfőt, jóval gyakrabban, mint Emmanuel Macron francia vagy Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Donald Trump
Georg Spöttle: Ha nem lesz változás, Németországnak befellegzett
Amiért hetek, sőt hónapok óta szorítottuk, az bekövetkezett és úgy tűnik, hogy számunkra kedvező változás várható az Egyesült Államok politikájában, hiszen újra Donald Trump az USA elnöke, méghozzá óriási fölénnyel. Persze ezek után is kérdés, mit jelenthet a változás Magyarország, és ami talán most még érdekesebb, Németország számára?
Tűzijáték
A polgári összefogás erejével, patrióta szemlélettel, szellemi honvédelemmel célhoz érhetünk. Nem vagyunk naivak, de hisszük, hogy a nagyhatalmak pozitív hozzáállása mellett a háború befejeződhet – írja legújabb blogbejegyzésében Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke.
Felfoghatatlan sértéssel taposott a magyarokba a Financial Times
A Financial Times publicistája szerint Magyarország sohasem a győztesekhez csatlakozott a történelem során, és azt reméli, a magyar átok Donald Trumpot is eléri.
Orbán Viktorra hivatkozik az amerikai sajtó Trump és Putyin telefonbeszélgetése kapcsán
A magyar kormányfő vezető szerepet tölthet be Trump európai békepolitikájában. A magyar miniszterelnök kijelentését idézte fel a The Washington Post abban a cikkben, amelyben Donald Trump újraválasztott amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetéséről tudósított. A tekintélyes amerikai lap a cikkben felidézte, hogy elnökválasztási kampányában Trump azt mondta: azonnal … Olvass tovább
Fricz Tamás: Az amerikai mélyállam felszámolása
A globalista elit túlhatalma elleni hadjárat egybevág a magyar kormány céljaival. Teljesen tárgyilagos megállapítás az – s a világ reakciója is jól mutatja –, hogy Donald Trump szinte varázslatos visszatérése után a világunk más korszakába lép, s jelentős változások várhatóak. Ez nem túlzás, ez valóságos következmény lehet és lesz. Trumpnak … Olvass tovább
Orbán Viktor: 2025 szenzációs év lesz – VIDEÓVAL
A magyar diplomácia 100 éve nem volt olyan erős, mint most – mondta a miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának adott, vasárnap este sugárzott interjúban, amelyben arról is beszélt: Donald Trump megválasztása visszahozza a békét és kiszélesíti Magyarország gazdasági lehetőségeit, hiszen ő „nem a megmentőnk, hanem a harcostársunk”. A magyar … Olvass tovább
A sok Trump-szakértő logikai bukfencei
A piacok reagáltak a legjobban a republikánus politikus győzelmére, amire évek óta nem volt példa. Bendarzsevszkij Anton írása. „Magyarázza meg nekem valaki a következő logikai bukfenceket, most úgyis ezzel van tele minden sajtótermék és közösségi média. Az elmúlt napokban a Covid-, afgán- és orosz-ukrán szakértők után sokmillió ember hirtelen Trump … Olvass tovább
Sajtóhírek szerint Orbán Viktor is ott lesz Trump elnöki partiján Floridában
Egy lengyel sajtóértesülés szerint Orbán Viktor is az Egyesült Államokba utazik, hogy részt vegyen Donald Trump megválasztott amerikai elnök floridai rendezvényén. Az eseményre utazik még Andrzej Duda lengyel elnök, a jobboldali Jog és Igazságosság párt tagja is. Andrzej Duda lengyel elnök péntek este 10 óra körül az Egyesült Államokba repül, … Olvass tovább
Német lap: Trump diadala a magyar miniszterelnök diadala is
Donald Trump fényes győzelme után Orbán Viktor lehet az év visszatérője az európai politikában, aki képes lesz betölteni a közvetítő szerepét az Egyesült Államok és az EU között. Az egyik politikus, akinek relatív hatalma az Európai Unióban megnőtt Donald Trump győzelme miatt, a budapesti csúcstalálkozó házigazdája, Orbán Viktor – írja … Olvass tovább