Franciaország aggódik a magyar gyermekvédelmi törvényről kiírt népszavazás kapcsán a témák összemosása és „hangszerelése” miatt – jelentette ki Clément Beaune, az európai uniós ügyekért felelős francia államtitkár pénteken.
Franciaország
Franciaországnak befellegzett
Egy francia filozófus szerint visszafordíthatatlan károkat okozott az ellenőrizetlen illegális bevándorlás Franciaországban. Csak tavaly 6,8 millió új bevándorlót regisztráltak, közülük 2,5 millióan kapták meg az állampolgárságot – hangzott el az M1 műsorában. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő elmondta: Az említett francia filozófus azt mondta ki, hogy annyi nem európai ember érkezett … Olvass tovább
In vitro veritas Franciaországban
Egy gyermeknek joga van az anyához és az apához, hogy megtapasztalja az egymást kiegészítő szülői egységet, hogy legyen előtte egy minta, amit majd később tovább vihet. – fogalmaznak a szakemberek. Ennek ellenére Franciaországban engedélyezték az egyedülálló és homoszexuális kapcsolatban élő nők mesterséges megtermékenyítését. Hiába a jelszó genderéknél: in vitro veritas! … Olvass tovább
Katolikus felvonulásra támadtak kommunisták Párizsban
Egy felnőtt és két gyermek is megsérült, amikor antifasiszta és kommunista csoportok megtámadtak egy katolikus felvonulást a francia fővárosban. Az 1871-es párizsi kommün idején a Haxo utcában történt mészárlásban elhunyt Georges Darboy érsek, vértanú emlékére szervezett menetet a francia katolikus egyház, de a részt vevők nem tudták békésen megtenni a négy kilométeres utat – számolt be a V4NA hírügynökség.
Jeanne d’Arc-ra várnak a franciák
Levette műsoráról a France-3 televíziós csatorna Az igazi Jeanne és a hamis Jeanne című dokumentumfilmet, mert annak egy konzervatív, katolikus újságírónő a narrátora. Pásztor Zoltán interjúja Charlotte d’Ornellas-szal a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában, ahol az interjúalany elmondta, hogy a jelen nagyon súlyos problémákkal terhelt. Rengeteg kérdésre kell választ adni, rengeteg a probléma, de ezek azt vetítik előre, hogy szükség van egy nagy ugrásra.
Francia történész: Orbán Viktor modell lehetne az uniónak
Kevin Bossuet szerint Macron abban hibázik, hogy européert játszik. Egy ilyen helyzetben inkább patriótát, nemzeti érdekeket védő politikust kellene. Orbán Viktor modell lehetne az uniónak, hogyan kell megvédeni a saját lakosságát. Macron továbbra is az elhibázott brüsszeli vakcinabeszerzéshez ragaszkodik. Orbán Viktor azonban jól látta, hogy az uniós vakcinabeszerzés akadozik. Rendelt … Olvass tovább
Orbán fricskája Macronnak – Nem tetszik a franciáknak Habsburg György
A francia kommentelők egy része megrökönyödött azon, hogy úgymond „egy Habsburgot”, méghozzá Habsburg Ottó kisebbik fiát, Györgyöt nevezték ki Magyarország francia nagykövetének, számol be az Euronews a Le Figaro cikkére hivatkozva. A volt királyi dinasztia tagjai sok helyen nagy tiszteletnek örvendenek, generációról generációra szálló tudásuk, valamint neveltetésük és műveltségük pedig … Olvass tovább
Tinédzserek erőszakhulláma Franciaországban
Az utóbbi időkben példátlan méreteket öltött Franciaországban az erőszak. Nem telik el hét anélkül, hogy ne szerepelne az újságok címlapján olyan erőszakos eset, amiben fiatalok az érintettek. Túlzás nélkül, napi rendszerességgel derül ki, hogy 13-14 éves gyerekek osztálytársukat megkínozzák, kegyetlenkednek velük, vagy éppen meg is ölik őket. Februárban két napon … Olvass tovább