Lassan reménytelen vállalkozás követni, hányféle fenyegetés, zsarolás éri Magyarországot az Európai Unió irányából, de úgy tűnik, hogy egyszerre zúdítanak a nyakunkba minden veszélyt. A legújabb a francia-német közös átalakítási terv, ami teljesen lehetetlen helyzetbe hozná a kis országokat. Fricz Tamás politológussal készített lapunk interjút.
Fricz Tamás
Fricz Tamás: Állítsuk meg a WHO-t!
A WHO alapvető céljairól egy korábbi cikkemben már írtam, mégpedig július 26-án, meglehetősen harcias címmel: „A WHO lesz a Világkormány első változata? Ha igen, azonnal ki kell lépnünk belőle!”. Állításomat fenntartom, sőt azért írok újra a témáról, mert a helyzet veszélyesebb lett.
Fricz Tamás: Zelenszkij, a globális elit bábja
Miután köztársasági elnökünk is tárgyal az ukrán elnökkel, érdemes egy kicsit közelebbről megismerni, ez talán segít a vele való tárgyalások megfelelően arányos kezelésében, elkerülve a túl erőszakos, de a túl engedékeny vonalvezetést is.
Fricz Tamás: Vissza kell térnünk az unióban a szigorúan vett gazdasági együttműködéshez!
Tény, hogy az alapító atyák egyáltalán nem önálló nemzetek uniójában, hanem föderalizmusban, egy egységes irányítás alatt álló birodalomban gondolkodtak kezdetektől fogva. Csak azon volt a vita, ez milyen időtávban valósuljon meg.
Civil Akadémia – Azt tudjuk, mi lesz, de addig mi lesz? (videó)
Történelmi napon, szeptember 11-én rendezték meg az évadnyitó Civil Akadémiát, annak az évfordulóján, amikor ifjabb Bush amerikai elnök a New-yorki ikertornyok elleni támadás után nem sokkal úgy fogalmazott – mintha előre tudta volna – semmi sem lesz úgy, ahogyan korábban volt. És tényleg, itt vannak a döbbenetes változások! Támadás a nemzetek, családok, a gyermekek és a kereszténység ellen!
Fricz Tamás: Kövér László szerint a halál kultúrája ellen kell fellépnünk – és igaza van!
Első hallásra nyilván durvának hangzott az, amit Kövér László házelnök mondott a XVI. Szentkirályi Szövetségi Találkozón augusztus 13-án. Sok más mellett arról beszélt, hogy – idézem – A szellemi csatát „a nyugati világot elpusztítani akaró, Szent II. János Pál pápa megfogalmazása szerint a halál kultúrájának nevezett erő ellen kell megvívnunk”. Nekik pedig, a halál kultúra erőinek „nemcsak az anyagi javaink kellenek, hanem a lelkünk is” – ezért akarják elidegeníteni az embert önmagától, családjától, hitbéli és nemzeti közösségétől.
Fricz Tamás: Európa védelmében, Brüsszel ellen
Jó lenne, ha szakítanánk végre az uniót, vagyis tágabban értelmezve a hetven éve létező európai államok közötti szövetséget körbelengő szépséges legendákkal, és a tényeket vennénk alapul.
Fricz Tamás: Legyen emberi alapjog a korlátlan és kötetlen készpénzhasználat!
A készpénz megszüntetése már a nyakunkon van: Ausztrália megkezdte!
Fricz Tamás: III. Károly király és Klaus Schwab globalista „csodálatos barátsága”
Meghatódunk, amikor látjuk, hogy a valahai Charles herceg, ma már III. Károly király Erdélybe látogat, ősei földjére. Ez szép. Kevéssé hatódok meg akkor, amikor Károly király és Klaus Schwab, a Kissinger által menedzselt német közgazdász, a globalista, szinte világkormányzást „játszó” Világgazdasági Fórum (WEF) nevű szervezet elnökének csodálatos barátságát szemlélem.
Fricz Tamás: Meloni a globalisták karjaiban?
A felszín alatt – a Biden látogatás volt az utolsó csepp a pohárben, hogy elgondolkodjunk a kabinet őszinteségén.