Sokkal többet és főleg nyíltabban kell beszélnünk a globálisan fenyegető ügyekről.
genderideológia
Skócia elesett – a genderlobbi börtönbe küldheti az elutasító szülőket
A skót kormány hamarosan rácsok mögé küldheti azokat a szülőket, akik nem engedik meg a kiskorú gyermekeiknek, hogy megváltoztassák a nemüket, de még akkor is, ha megtiltják, hogy a gyerek ellenkező neműként viselkedjen.
Összeomlóban az amerikai kultúra
Az amerikai civilizáció a feje tetejére állt, és nemsokára az amerikaiak olyan dolgokkal fognak találkozni, amelyek egykor elképzelhetetlenek voltak.
Rajtunk nincs szájzár, bírálhatjuk a genderideológiát
Szemben a PC-diktatúrát gyakorló Nyugattal igenis lehet kritizálni a Nyugaton már államvallássá merevedett genderideológiát és az azt terjesztő egyházat, a Soros-szervezeteket, közölte az Alapjogokért Központ. A Labrisz Egyesület minden jogi fórumon beperelte a Magyar Nemzetet, mert a lap kritizálta a Meseország mindenkié című mesekönyvet. „A Meseország mindenkié propagandakönyv miatt pereskedésbe … Olvass tovább
„A felnőttek megerősítették a hitemet, hogy rossz testben születtem és ez visszafordíthatatlan károkat okozott nekem”
Amerikai rémálom: fiúnak képzelte magát a kiskamasz lány, hormonkezelést kapott, levágták a melleit, egy évvel később megbánta az egészet, de a csonkítás következményei örökre megmaradnak. „Az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb orvosi botrányának áldozata vagyok” – vallotta egy kongresszusi bizottság előtt Chloe Cole, aki 12 évesen kezdte el a „nemváltás” … Olvass tovább
Csatarendbe állt Alex Soros hadserege és Brüsszel sem áll le követeléseivel
Kezdődik az őszi politikai szezon és Magyarországnak fel kell készülnie: az EP-választás, a háború és a jogállamiság kérdése határozza meg az Európai Unió következő időszakát. Az elmúlt négy évben az Európai Unió és intézményei sem kezelni, sem megoldani nem tudták a válságokat, viszont arra felhasználták ezeket a helyzeteket, hogy a … Olvass tovább
A magyar jobboldal nem hajlandó térdre kényszerülni
Magyarország akkor is megvédi a zsidó-keresztény értékeket, ha ez bosszantja Washingtont, ezt szögezte le az Alapjogokért Központ vezetője egy amerikai tévécsatornának nyilatkozva. Minden, a Biden-adminisztráció és Magyarország közötti politikai vita valójában világnézeti ellentétek következménye – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója az amerikai Newsmax hírcsatornának, miután az Egyesült Államok … Olvass tovább
Mészárszékre küldenék Kaliforniában a genderképzést elutasító tanárokat
„Kötéllel kötjük meg és visszük őket a vágóhídra” – mondta Kalifornia egyik tankerületének alelnöke azokról az egyetemi tanárokról, akik ellenzik a DEI nevű, genderideológiát sulykoló felsőoktatási programot. Az érintett tanárok az amerikai alkotmányra hivatkozva indítottak pert.
Rab Irén: Drámai változások előtt állunk Németországban
„Nem kevesebb a tét, mint a jövőnk, gyermekeink, unokáink jövője. És tét a múltunk is, mindaz, amit nagyszüleink, szüleink és mi magunk építettünk fel. Egy politikailag megszállott elit fel akar emészteni mindent” – mondta Hans-Georg Maaßen a Werteunion legutóbbi konferenciáján. A Werte- vagyis Értékunió a kereszténydemokrata és keresztényszociális pártközösségen belül … Olvass tovább
A világ legélhetőbb városa, Bécs queer ifjúsági központot nyit
A célcsoport a 13 és 27 év közötti korosztály. A kerület polgármestere úgy véli, ez nagy lépés az elfogadás és a sokszínűség felé. Bécs 357 000 euróval támogatja a projektet.