Régi hagyomány Gyergyószéken a húsvéti határkerülés, amely a kommunizmus időszakáig élt, majd 1990 után ismét rendszeresen megszervezik. Járványidőben, majd tavaly a felázott földek miatt erre nem kerülhetett sor, de idén már újra elindulnak a lovasok húsvétvasárnap reggel a Hármashatárhoz.
Húsvét
A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap
Nagycsütörtöki homíliájában a Szentatya szokás szerint a papi hivatásról beszél. A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. Az egyházfő a Szent Péter-bazilikában bemutatott misét a főoltárnál, ülve követte és … Olvass tovább
Borzalom Budapesten: húsvétellenes uszítás a templom előtt
„Ne gyerekgyilkossággal ünnepeljük a feltámadást” – üzenték a művérrel provokálók. A Hungarian Animal Rights Corps (HARC) nevű vegán csoport az állatok jogaiért demonstrált húsvét alkalmából az Alcantrai Szent Péter-templom előtt, a Ferenciek terén. Az installációjuknak része volt többek között egy felállított fakereszt, egy művért könnyező plüssnyuszi, egy futószalag, rajta (mű)véres … Olvass tovább
Locsolóversekkel az élelmiszerpazarlás ellen
Ünnepi időszakban ugyanis a szokásosnál is nagyobb gond a túlvásárlás. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja ismét meghirdeti az immár hagyományosnak számító Húsvét zöldítő pályázatát, amelyre április 5-ig várják a pályaműveket. A három kategóriából álló pályázat célja, hogy az ünnepi időszak közepette a népszokások, a családi hagyományok követése … Olvass tovább
Ingyenes nap is lesz a hosszabbra nyúló húsvéti fesztiválon Hollókőn
Családi- és gyermekprogramok, palóc gasztronómia, tojásfestés – a húsvéti szokások és hagyományok széles tárháza elevedik meg a látogatók előtt. Idén négynapos lesz a Hollókői Húsvéti Fesztivál, a programok pénteken kezdődnek a Nógrád vármegyei világörökségi faluban, közölte a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Bakos Boglárka kiemelte: gazdag folklórprogrammal, palóc gasztronómiával, … Olvass tovább
Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest
Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. A hazai termelők képesek alkalmazkodni az ilyenkor megnövekvő igényekhez, ennek ellenére célszerű lehet időben, 1-2 héttel húsvét előtt beszerezni a szükséges mennyiséget.
Gyurcsány szerint ő Jézus, de a tömeg (Orbán) Barabást élteti
Gyurcsány Ferenc, aki saját elmondása szerint papnak készült és olyannyira tisztában van az egyházi tanokkal, hogy rendszeresen bérmálkozott, a minap kijelentette: pártjának Jézussal kell mennie. A DK-s politikai közösségre célozva hozzátette, hogy ők Jézus, Orbán pedig Barabás, az áruló, és nem lehet utat engedni a Barabásoknak. „Vagyunk egy történelmi küzdelemben. … Olvass tovább
Miért éppen Húsvét
Jézus Krisztus feltámadása a kereszténység legnagyobb ünnepe, amelyet húsvétnak nevezzünk. De miért éppen a húsvét nevet kapta ez az ünnep? Nos, a magyar nyelv találékonyságára, nagyszerűségére utal a szó, hiszen a böjti időszak végét jelezzük ezzel. A böjt kezdetét húshagyónak mondjuk és ennek a táplálkozási időszaknak a végét, tehát amikor … Olvass tovább
Reményre biztatott Ferenc pápa a nagyszombati vigílián
Ferenc pápa vezette a szombat esti vigíliát a Szent Péter-bazilikában, bírálva „a háború jeges leheletét” és más igazságtalanságokat. A nyolcvanhat éves egyházfő, akit a múlt héten légúti megbetegedéssel kezeltek, péntek éjjel a szokatlanul hideg időjárás miatt nem vett részt a nagypénteki keresztúton a római Colosseumban. A szombati szertartáson a pápa … Olvass tovább
Örvendjünk az örömnek
Hitünk és ezzel együtt a Húsvét magasztos jelképe a kereszt. Hajdan szégyenfaként is emlegették, hiszen a rómaiaknál a bűnösök a kereszten lehelték ki lelküket. Jézus Krisztus keresztre feszítése e meggyőződésből történt, amikor a mi bűneinkért mondta el utolsó mondatát a kereszten: „Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet.” Feltámadásával, azonban … Olvass tovább