Két év után újra megteltek a templomok országszerte

erdő-péter-templom

Itthon is ünnepi szentmisét, istentiszteletet tartottak délelőtt az egyházi vezetők. Két év után újra megteltek a templomok országszerte. A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe. „Tudom, hogy Jézust keresitek a megfeszítettet, nincs itt mert feltámadt, amint megmondta nektek.” A halált legyőző élet … Olvass tovább

Ó béke, béke, legyen béke már!

Húsvét első napja a feltámadás napja. Jézus valóságos testben támadt fel, de egyes teológusok szerint ez nem a régi, földi teste volt, hanem az égi, az örök test, mely visszatérni készül az Atyához. De persze megtapinthatóak voltak a stigmák és a halál fájdalmának a jelei is, de már nem tanított, … Olvass tovább

Hús+vét

bárány

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. A keresztény világ húsvét vasárnapján Jézus feltámadását ünnepli, e napon világszerte ünnepi miséket, istentiszteleteket tartanak. Húsvétkor a keresztény világ annak állít emléket, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, ezzel megváltotta a hívőket bűneiktől, így hitük szerint az üdvösségre, az örök életre vezette … Olvass tovább

Erdő Péter: Az üres sír

Forrás: Feltámadás - Jézus üres sírjaForrás: Romolo Tavani/Romolo Tavani

„Békesség veletek!” – így köszönti tanítványait a feltámadt Krisztus. Ezt énekeltük húsvét éjszakájának liturgiájában is. De hát miféle békességet hozott Krisztus feltámadása, ha most is háború van, az eltelt kétezer évben pedig tömeggyilkos háborúk pusztították újra meg újra az emberiség életét. Krisztus feltámadásának szelíd örömhíre, amely a mai evangélium soraiból … Olvass tovább

Tojásírás Csíkszeredában

Forrás: szekelyhon.ro/Veres Nándor

A Csíkszeredában élő két fiatal nő számára már elképzelhetetlen a húsvét írott, piros tojás nélkül, ezért minden évben jóval az ünnep előtt hozzálátnak a tojásíráshoz – lehetőleg közösen. Az évek alatt talán csak annyi változott, hogy hogy ma már Edit két kicsi gyereke is figyelemmel kíséri a szorgos kezeket, észrevétlenül … Olvass tovább

Civitavecchia börtönébe látogat Ferenc pápa, ahol tizenkettő rabnak mossa meg a lábát

FERENC pápa

A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével veszi kezdetét Rómában a húsvéti szent három nap, amelyen Ferenc pápa 2020 óta először ismét a hagyományos helyszíneken, a hívők jelenlétében vezeti a szertartásokat. Az egyházfő csütörtök délelőtt a Szent Péter-bazilikában a krizmaszentelési misét mutatja be. Ferenc pápa Róma püspökeként megszenteli a szentségek kiszolgáltatásakor használt … Olvass tovább

Balatonlellén megnyílik az ország leglátványosabb húsvéti parkja

B.lelle

Lampionok, óriási 3D-s tojások, különleges figurák és egy dúsan díszített hatalmas tojásfa ékesíti majd a balatonlellei húsvéti parkot. Kétnapos programsorozattal, április 9-én és 10-én nyílik meg a nem mindennapi látványosság. – számol be a likebalaton.hu portál. Mint olvasható: – Idén első alkalommal fogott össze az önkormányzat, a művelődési ház, valamint … Olvass tovább

Hit és civilizáció – román sajtó pozitívan a székelyekről

csíkszeredai húsvéti ételszentelés

Ismert román újságírók és román nyelvű hírportálok fejezték ki tiszteletüket a csíkszeredai hívek előtt a húsvétvasárnapi ételszentelésen tanúsított rendért és fegyelemért. Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter mellett Lucian Bode belügyminiszter is példamutatónak tartja a csíkszeredaiak fegyelmezettségét. Hit és civilizáció – ezekkel a címszavakkal indítja a csíkszeredai ételszentelésről szóló tudósítását a Libertatea, … Olvass tovább

Lesz-e magyar feltámadás?

Krisztus urunk feltámadása most április 4-re esik. Magyarországon 44 évig ezen a napon ünnepeltették velünk hazánk nemzeti gyalázatát, mely során a szovjet csapatok – miután a Nyugat ismét magára hagyta országunkat, mint a történelem során szinte mindig – végigrabolták, gyilkolták, erőszakolták hazánkat, mely éppen német megszállás alatt állt, hadserege nem … Olvass tovább

Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt!

Így köszöntik egymást a katolikus hívek húsvétkor, hiszen a keresztények legnagyobb ünnepe Krisztus feltámadása, amely ma van. Éppen ezért a húsvét ünnepe nem egy, hanem nyolc napon keresztül tart, a húsvéti időszak pedig egészen pünkösdig, vagyis ötven napon keresztül ünneplik Jézus feltámadását. Húsvétvasárnap délelőtt ünnepi szentmisét tartanak, bár a járvány … Olvass tovább