Ukrajna csatlakozása és a tagállami vétójog aktuális kérdései

eu ukrajna

Az Európai Bizottság bővítési biztosa szerint az Európai Uniónak folytatnia kell Ukrajna EU–csatlakozásra vonatkozó terveit, még akkor is, ha hazánk nem hajlandó támogatni. Az Unió továbbra is gyorsított pályán, Magyarországot megkerülve akarja felvenni Ukrajnát – számolt be róla a Brussels Signal című lap. Amennyiben a közösségi döntéshozatalból kizárják a politikailag … Olvass tovább

Alkotmánysértő, amit a lengyel miniszterelnök tesz

Donald Tusk

Példátlan fenyegetéssel üzent Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszternek Donald Tusk, az ország miniszterelnöke, aki közösségi oldalán azt írta: „két lehetőség maradt – börtön vagy Budapest”. A kijelentés hatalmas felháborodást váltott ki, miután Orbán Viktor nemrég Budapesten találkozott Zbigniew Ziobróval, akit Tusk kormánya politikai hajtóvadászat célpontjává tett. A Magyar Nemzet … Olvass tovább

„Széttaposom az arcodat! – börtönbe is kerülhet a Békemenet résztvevőjét fenyegető férfi

A békemenet résztvevői

Az illető közvetlenül a Békemenet után fenyegette meg a veresegyházi lakost, ifj. Lomnici Zoltán szerint a kijelentéseinek komoly következményei is lehetnek. – A Büntető törvénykönyv szerint zaklatás valósul meg minden olyan esetben, amikor az elkövető mást megfélemlítés céljából rendszeresen vagy tartósan háborgat. Mivel a fenyegetést követően továbbra is folyamatosan érkeztek … Olvass tovább

Ifj. Lomnici Zoltán: Minősített hírhamisítás, amit a tiszások művelnek

békemenet

A CÖF-CÖKA szóvivője létszámháborúról, Magyar Péter bohócozásáról és a Békemenet jelentőségéről nyilatkozott. A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs összegezte a rendezvényeken részt vevők létszámait, ezek alapján egyértelműen a kormánypártok győztek múlt csütörtökön a mozgósítást illetően. Ezzel kapcsolatban ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője kijelentette: amikor meglátta az … Olvass tovább

Ifj. Lomnici Zoltán: Sokáig emlékezni fogunk erre a békemenetre

békemenet

Meg kell cáfolni azokat a tudósításokat, amelyek hamis színben próbálták feltüntetni az ott lévők hangulatát és a tömeg létszámát. Sokáig emlékezni fogunk erre a békemenetre is – mondta az október 23-i rendezvényről ifj. Lomnici Zoltán, a szervező Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) elnöki főtanácsadója, szóvivő szombat … Olvass tovább

Soha nem látott méretű tömeg vett részt a Békemeneten

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF–CÖKA szóvivője felbecsülhetetlen értékű buzdításnak nevezte, hogy Orbán Viktor Európa legnagyobb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet. De kitért arra is, hogy szinte két külön világ volt a méltóságteljes Békemenet és Magyar Péter megfáradt híveinek háborúpárti vonulása. – Mind az 1956-os forradalom és szabadságharc központi ünnepsége, mind … Olvass tovább

Hatalmas téttel bír a mai Békemenet (videóval)

cof naszad harkany 08 lomnici zoltan

Felfokozott hazai és nemzetközi helyzet közepette kerül sor az október 23-i ünnepen a békemenetre. Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője jelezte, hogy a békemenet olyan erő, amit még a brüsszeli hatalmi gépezet sem tud megkerülni. – A békemenetek aktualitását az Európát, az európai polgárok békébe vetett hitét már több, mint … Olvass tovább

Ifj. Lomnici Zoltán a Békemenetről: „Erőnk a lelkesedés. És ez mindenható!”

cof naszad harkany 08 lomnici zoltan

Egyesek a történelem rossz oldalára álltak, például Ursula von der Leyen, aki az izraeli–palesztin konfliktusban is a rossz oldalra állt – mondta a Harcosok órája keddi adásában ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum (CÖF-CÖKA) szóvivője. Mint mondta, teljesen természetes, hogy Budapesten lesz a békecsúcs, és a mi kormányunk, a … Olvass tovább

A sorkötelezettség kérdése hazánkban a németországi fejlemények tükrében

honvédség katonaság

Tekintettel az európai fenyegetettség helyzetének jelentős súlyosbodására, amelynek oka a nemzetközi jogot sértő orosz támadó háború Ukrajna ellen, a Bundeswehr még következetesebben fog összpontosítani a nemzet és a szövetség védelmére. Ez a központi feladat határozza meg a struktúrát. Oroszország a belátható jövőben továbbra is a legnagyobb veszélyt jelenti Európa biztonságára, … Olvass tovább

Ifj. Lomnici Zoltán: Sorsdöntő békemenet lesz október 23-án! + videó és térkép

ifj Lomnici Zoltán cöf

A tét óriási: szuverenitás vagy gyarmati sor. Sorsdöntő békemenet lesz október 23-án a szervező CÖF-CÖKA szerint. Az idei megmozdulást a legelső, 2012-es vonuláshoz hasonlították. Az civil egyesület szerint tűrhetetlen, ahogy az Európai Unió viselkedik hazánkkal. Ifjabb Lomnici Zoltán, a szervezet elnöki főtanácsadója pedig azt mondta, hogy miként 1956-ban, úgy most … Olvass tovább