A véleménynyilvánítás szabadsága, mint többszáz éves alkotmányos jog, első generációs, klasszikus politikai szabadságjog, olyan jelentős dokumentumokban kapott helyet, mint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (19. cikk 2. bekezdés), az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE, 10. cikk 1. bekezdés), valamint a nemzeti alkotmányok többségében, így Magyarország Alaptörvényében (Alaptv.) is, melynek IX. cikk (1)-(2) bekezdése kimondja, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.
ifj. Lomnici Zoltán
Ifj. Lomnici Zoltán ezért támogatja Orbán Viktort
Ezen a héten a Kontextus YouTube-csatornáján ifj.Lomnici Zoltánnal beszélgetett Andor Éva. A sokrétű, számos témát érintő interjúban az alkotmányjogász megosztott olyan személyes történeteket is, mint például hogy milyen történelmi tragédiák érték a családját.
Az új uniós szabályok szerint lényegében a illegális migránsok döntik el, kik laknak majd Európában
Kész agyrém az uniós büntetés, ha meghajolunk a brüsszeli önkénynek, feladjuk a szuverenitásunkat és vele mindent. Ifj. Lomnici Zoltán írása. Idézet az Európai Bizottság hivatalos álláspontjából: az új uniós migrációs és menekültügyi szabályok azt vetítik előre, hogy egy uniós elosztási mechanizmus révén lényegében maguk az illegális migránsok vagy az őket … Olvass tovább
A német bűnügyi statisztikák bőven indokolhatják a szigorúbb határvédelmet
Visszás azonban, hogy míg a német határellenőrzést elnézi az EU, hazánkat ugyanezért elmarasztalja. Ifj. Lomnici Zoltán írása. A németországi belső határellenőrzés bevezetése egyértelműen azt jelzi, hogy a külső határok védelme nem volt elégséges a közbiztonsági kihívások kezeléséhez. A német kormány döntése, amely ideiglenes határellenőrzést vezet be valamennyi szárazföldi határán, arra … Olvass tovább
Ifj. Lomnici Zoltán: Magyar Péter a mentelmi jog kapcsán is hiteltelen
A Tisza párt elnöke a kampányidőszakban több nyilvános fórumán is azt hangoztatta, hogy megszüntetné a mentelmi jogot, igaz azt is kijelentette, hogy nem fogja felvenni az EP-mandátumát, ez utóbbiról már kiderült, hogy nem mondott igazat. Az ötkertes botrány óta pedig a mentelmi joghoz való viszonya is megváltozott. „Eltöröljük a mentelmi … Olvass tovább
A német helyhatóságok a migrációs politika radikális megváltoztatására szólítanak fel
A Deutscher Landkreistag (DLT) egy 294 közigazgatási körzetet tömörítő német ernyőszervezet, amely a helyi önkormányzatok háromnegyedét, az ország területének mintegy 96 százalékát, és – 57 millió főjével – Németország lakosságának 68 százalékát képviseli. Az általuk készített és a kormány számára sem ismeretlen, a napokban előterjesztett javaslat szerint Németországnak változtatnia kell a migrációs politikán. Ezt bizonyítja – többek között – a solingeni támadás is.
Ifj. Lomnici Kötcséről: központban a gazdasági növekedés fenntartása és a fizetések növelése
Ifj. Lomnici Zoltánnal a kötcsei miniszterelnöki beszéddel kapcsolatban készült interjú, ahol az új gazdaságpolitikai irányvonal mellett szóba kerültek Magyar Péter valótlan állításai, az egészségügyet és a közoktatást becsmérlő populista megnyilvánulásai is, de a kötcsei baloldali provokátorok is szóba kerültek.
Csizmadia László: Sokkal többet kell tennünk azért, hogy 2026-ban sikeresek legyünk
A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége rendezésében hétfőn évadindító Civil Akadémia várta a közönséget a Polgárok Házában, Budapesten, ahol Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnökének beszélgetőtársa Fricz Tamás politológus, a CÖF-CÖKA alapító kurátora és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője. A rendezvény … Olvass tovább
Meghívó évadnyitó Civil Akadémiára: Hosszú forró nyár
A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége rendezésében Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnökének beszélgetőtársa Fricz Tamás politológus, a CÖF-CÖKA alapító kurátora és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője.
Irányíthatja-e Óbudát a rácsok mögül Kiss László?
Egy döntésen múlik, hogy a DK-s polgármester előtt marad-e más út a lemondáson kívül. Úgy tűnik, nincs olyan jogi kiskapu, amely lehetővé tenné, hogy a letartóztatásban lévő Kiss László a börtönből vezesse a III. kerületet, illetve onnan tegye le októberben a polgármesteri esküjét – jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. … Olvass tovább