Az amerikai rezsim ízléstelen bohózattá vált, szereplői pedig hipokriták

Joe Biden Donald Trump

Amerika ma egy zombi állam, a démoni nihilizmus megfertőzte a nemzetet – állítja Jacob Howland, az austini egyetem rektora és a Szellemi Alapok Program igazgatója. „Minden nemzet azt a kormányt kapja, amit megérdemel” – írta Joseph de Maistre filozófus, és néhányan most is megkapják, méghozzá jó alaposan. De Maistre erkölcsi … Olvass tovább

Nocsak! Amiért Trumpot lecsuknák, azt itthon szabadon gyakorolhatja a Gyurcsány-féle baloldal

Dobrev Klára Gyurcsány Ferenc

Mintha Magyarország a demokrácia, a hatalmi ágak szétválasztása és a szólásszabadság szempontjából lényegesen jobb helynek számítana, mint Joe Biden Amerikája! Vádat emeltek Donald Trump előző (és talán következő) amerikai elnök ellen. Kis túlzással: ez csak a szokásos ügymenet, a republikánus politikusnak ugyanis néhány hónapon belül ez már a harmadik bűnvádi … Olvass tovább

Trump dühös, a republikánusok nem hajlanak arra, hogy a két Bident vád alá helyezzék

Forrás: Origo

Úgy tűnik, valamiféle taktikai játszmába fogtak egyes republikánusok a Kongresszusban, annak ellenére sem emelnek vádat a regnáló elnök ellen, hogy ezt valójában nyugodt szívvel megtehetnék. Valamiért a fiával, Hunter Bidennel is túlságosan kesztyűs kézzel bánnak. Donald Trump dühös és csalódott, mert a szenátus republikánus tagjai vonakodnak üldözi az amerikai elnököt, … Olvass tovább

Nyugatiak, de normálisak vagyunk

Orbán Balázs

„Ezer éve itt élnek a magyarok, a nemzeti erők minimum tizenhat évet lesznek egyhuzamban kormányon, megéltünk már mindenféle nagykövetet, hegymenetet és lejtmenetet. Stratégiai türelemmel dolgozunk” – nyilatkozta a miniszterelnök politikai tanácsadója. Az amerikai-magyar viszonyról, a svéd NATO-csatlakozásról, a könyvek fóliázásáról, illetve az MCC Fesztről is szó esik abban a terjedelmes … Olvass tovább

Ha Biden gyakorló keresztény, még sokat kell gyakorolnia

Maryllandben adománygyűjtó vacsorát rendeztek. Vacsorázni mi is szoktunk, és adománygyűjtésben sem vagyunk piskóták, sőt! Az amcsik le vannak maradva egy brosúrával, mert nincs nekik láthatatlan gyűjtőládájuk és nincs hozzá láthatatlan furulyásuk (lásd hamelni patkányfogó), aki hallhatatlan zenéjével fontok és eurók – meg persze forintok – millióit édesgetné bele a ládikába. … Olvass tovább

Biden annyira szenilis, hogy még II. Erzsébet haláláról is elfeledkezett (VIDEÓ)

Az Egyesült Államok elnöke egy királynőre kért áldást egy beszéde végén, ami meglehetősen furcsa volt, nemcsak azért, mert a koronás fő, akire gondolhatott, tavaly elhunyt, hanem azért is, mert maga a köszöntőformula sem igazán értelmezhető. Hogy mire gondolt pontosan, melyik királynőre utalt, és miért dobta be a hagyományos brit köszöntést … Olvass tovább

Ugyan már, Joe bácsinak csak a térrel és az idővel akad gondja (videó)

Forrás: IM WATSON | Forrás: AFP

Isten óvja a királynőt! – zárta egy minapi beszédét az amerikai elnök. Beszédet tartott Joe Biden amerikai elnök egy Connecticut államban tartott, az amerikai fegyvertartási törvények szigorítása mellett kiálló rendezvényen. Az elnök szónoklata végén kijelentette: „God save the Queen!” (Isten óvja a királynőt!), ami közismerten a brit himnusz fohásza – … Olvass tovább

Szivárványszínbe öltözik a Fehér Ház

Joe Biden

Az amerikai elnökök otthona történetének legnagyobb Pride-ünnepségét tartja: Joe Biden ugyanis több ezer LMBTQ-tagot lát vendégül. Az Egyesült Államok demokrata elnöke új kezdeményezéseket jelentett be, hogy „megvédje az LMBTQ+-közösségeket a támadásoktól, segítse a fiatalokat és a hajléktalanokat mentálhigiénés forrásokkal, valamint hogy megakadályozza az erről szóló könyvek betiltását” – közölték a … Olvass tovább