Több mint kilencszáz kilométert megtéve is az anyanyelvünkön beszélhettünk, s találkozhattunk ott is magyarul beszélő emberekkel. Valahogy így foglalható össze annak öröme, amit az elmúlt napokban a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség által július 22. és 27. között megszervezett kirándulás és zarándokút résztvevői átéltek. Erdély fontos történelmi jelentőségű helyszínei mellett két búcsújáróhelyet – Csíksomlyót és Máriaradnát – is felkeresték a Pozsonyból és környékéről útnak indult hívek.
Kisbolygókat neveztek el XIII. Leó pápa és három vatikáni csillagász tiszteletére
A Vatikáni Csillagvizsgálóhoz kötődő négy jelentős személy – köztük XIII. Leó pápa, aki az obszervatóriumot 1891-ben újraalapította – nevét viseli ezentúl négy kisbolygó, ezzel is hangsúlyozva a hit és a tudomány együttműködésének hagyományát – tudatta a Szentszéki Sajtóközpont a Vatikáni Csillagvizsgálóval együtt kiadott április 29-i közleményében. A neveket a közelmúltban … Olvass tovább