Első hallásra nyilván durvának hangzott az, amit Kövér László házelnök mondott a XVI. Szentkirályi Szövetségi Találkozón augusztus 13-án. Sok más mellett arról beszélt, hogy – idézem – A szellemi csatát „a nyugati világot elpusztítani akaró, Szent II. János Pál pápa megfogalmazása szerint a halál kultúrájának nevezett erő ellen kell megvívnunk”. Nekik pedig, a halál kultúra erőinek „nemcsak az anyagi javaink kellenek, hanem a lelkünk is” – ezért akarják elidegeníteni az embert önmagától, családjától, hitbéli és nemzeti közösségétől.
Kövér László: Svédország politikai elitje része a globális maffiának
Nímandok, macskajancsik azok, akik Nyugaton fújják a passzátszelet, jelentette ki a parlamenti házelnök, aki szerint még az 1980-as évek kommunistái is komolyabban vehető úriemberek voltak, mint a mai nyugati politikusok. Kövér László erről a HírTV vendégeként, a Bayer Show-ban beszélt. Az Országgyűlés elnöke szerint azt látni, hogy Nyugaton szinte már … Olvass tovább