A Fradi kiütötte az ősi riválist

ferencváros-mtk

A Ferencváros 4–1-re legyőzte az MTK Budapestet a labdarúgó Fizz Liga 12. fordulójában, szombaton. Robbie Keane együttese ezzel három nyeretlen bajnoki után tudott újra diadalmaskodni. Robbie Keane vezetőedző együttese augusztus 2-a óta először – két döntetlen és két vereség után – nyert újra NB I-es mérkőzést a Groupama Arénában. A … Olvass tovább

Alábecsülték Szoboszlait, korrigált a világhírű sportlap

szoboszlai dominik

A Walt Disney tulajdonában álló ESPN szerint Szoboszlai „más szintet képvisel”, mint ahogy azt korábban gondolták. Szoboszlai Dominik az előző idényben is alapembere volt az angol bajnoki címet nyerő Liverpoolnak, és Arne Slot vezetőedző is többször hangsúlyozta, hogy a magyar középpályás a csapat egyik legfontosabb játékosa, akit szinte soha nem … Olvass tovább

Másodosztályú ellenfelet kapott az FTC a kupában, kialakult az ágrajz is

Magyar-kupa-serleg

Egy csapat kivételével valamennyi élvonalbeli klub sikerrel vette a hazai kupasorozat 4. fordulóját. Miután a Debrecen és a Budapest Honvéd csütörtök esti Magyar Kupa-mérkőzését követően a másodosztályú fővárosiak továbbjutottak, kialakult a legjobb 16 mezőnye, majd kisorsolták a folytatás menetrendjét: a címvédő Paksi FC a Diósgyőrt fogadja a nyolcaddöntőben, az FTC … Olvass tovább

Botladozó Fradi, betliző Újpest, vidéki fölény

Három vidéki csapat áll a tabella élén, miközben a Ferencváros és az Újpest várakozáson alul teljesít. Az NB I idei szezonja eddig a meglepetésekről szólt, többször is borult a papírforma. Vasárnap lezárult a labdarúgó NB I első teljes köre. Bár két mérkőzést – a Kazincbarcika–ETO FC és a Kisvárda–Ferencváros találkozót … Olvass tovább

„Zseniális, máig példakép” – exkluzív salzburgi riport Szoboszlai Dominikről

Szoboszlai Dominik salzburg

A Ferencváros salzburgi Európa-liga-mérkőzése remek alkalmat adott arra, hogy közelebbről is megismerjük a Red Bull Salzburg híres akadémiáját. Szoboszlai Dominikról az intézmény jelenlegi sportigazgatója, a magyar játékos korábbi edzője, Bernhard Seonbuchner mesélt a Magyar Nemzetnek, aki szerint a magyar játékos tehetsége már fiatalon lenyűgözte a szakembereket, fejlődésében pedig kulcsszerepet játszott … Olvass tovább

A sereghajtó ZTE saját pályáján győzte le a Ferencvárost

fradi zte

A labdarúgó NB I 11. fordulójának zárómeccsét a Groupama Arénában játszották, a bajnoki címvédő FTC a tabella utolsó helyén álló Zalaegerszeget fogadta. A Ferencváros számos helyzetet elpuskázott a mérkőzés elején, mielőtt még előnybe tudott volna kerülni Varga góljával. A ZTE azonban még a szünet előtt egyenlített, majd a második játékrész … Olvass tovább

Magabiztosságot meríthet a Fradi a salzburgi sikerből

Ferencvarosi-TC DIBUSZ Dénes

Robbie Keane azt mondta, friss lábakra lesz szüksége a ZTE elleni vasárnapi Fizz Liga-mérkőzésen. A címvédő férfi labdarúgócsapatunk, a Ferencváros csütörtökön parádés 3-2-es győzelmet aratott az UEFA Európa Ligában a Salzburg otthonában, amely után csupán két napja maradt felkészülni az újabb bajnoki erőpróbára, a ZTE elleni vasárnapi 17:30-as kezdésű bajnokira, … Olvass tovább

Szoboszlai: „Ilyen még sosem történt a karrieremben”

szoboszlai dominik

Szoboszlai Dominik, a Liverpool Eintracht Frankfurt elleni Bajnokok Ligája meccse előtt a sajtótájékoztatón válaszolt volna az újságírói kérdésekre, de a repülőgép műszaki hibája miatt erre nem került sor. A Liverpool stábja azonban a reptéren feltett pár kérdést a várakozó Szoboszlainak, amelyben nemcsak a szerdai ellenfél, hanem az elmúlt négy elvesztett … Olvass tovább

Új edző irányítja a Ferencváros leendő európai kupaellenfelét

Danny Rohl Rangers Football Club

Megvan a menesztett tréner utódja. Az FTC leendő Európa-liga-ellenfelénél, a skót Rangers labdarúgócsapatánál hétfőn Danny Röhlt nevezték ki vezetőedzőnek. A 36 éves szakember Norvégiában debütálhat. Két forduló után hat klub áll pont nélkül az El-ben. Ezek közül az egyik a Rangers, amely az Európa-liga 2025/2026-os alapszakaszában eddig a Genktől és … Olvass tovább

Kubatov Gábor is reagált az Újpest elleni derbin történtekre

Varga Barnabás szerzett vezetést az Újpest–FTC első félidejében, de a hazaiak a fordulás után egyenlítettek. A derbi végén aztán Varga a kapuba is kénytelen volt beállni Gróf Dávid kiállítása miatt, majd végül maradt a döntetlen, amit Kubatov Gábor klubelnök pozitívan is meg tudott közelíteni. A mai nap jó híre, hogy … Olvass tovább