Nekem, magyar zsidónak nem kell David Pressman segítségét igénybe vennem, hogy értelmezzem a kormány plakátjait

Pressman

A Teremtő adományaként élem meg, hogy itt és így élhetem meg zsidóságomat. Büszke vagyok az országomra, Kormányomra – írja Weisz Péter, a Barankovics Izraelita Műhely elnöke. Kell e nekünk meghallani, de leginkább kell e nekünk törődni azzal, hogy David Pressmann úrnak nem tetszenek a magyar kormány konzultációs plakátjai. Ha még oly hangos és vehemens is … Olvass tovább

Köves Slomó: Isten áldja a magyar kormányt, hogy 2015-ben úgy döntött, nem tart igényt nagyobb muzulmán közösségre!

palesztin tüntetés Athén

„Mintha teljesen össze lenne zavarodva az Izraellel szembeni erkölcsi iránytű, a nyugati világban ez az iránytű teljes összeomlóban van” – kezdte meg a beszélgetést Köves Slomó a Mandiner Reakció legújabb adásában. Kifejtette: az elvileg az emberi jogokat képviselő Black Lives Matter (BLM) mozgalom például egészen nyíltan kiáll a közösségi médiában a Hamász terrorista párt mellett. … Olvass tovább

Dán közgazdász: A magyaroké a legcsaládbarátabb kormány a világon

Bármely indok a termékenységi ráta emelése ellen egy olyan országban, mint Magyarország, végső soron antihumanizmusba és fehérellenes rasszizmusba torkollik. Ezért nincsenek jó érvek azzal szemben, hogy a magyar kormány meg akarja fordítani az ország népességfogyását – írja Sven Larson az European Conservative-on.  [box type=”bio”] Sven R. Larson dán közgazdász, író, a Roskilde Egyetemen szerzett doktori … Olvass tovább

Reagált a magyar kormány Zelenszkijék új, kisebbségekről szóló törvényére

Sajnálatos, hogy Ukrajna elnöke aláírta az ukrán parlament által megszavazott »A nemzeti kisebbségekről (közösségekről)« szóló új törvényt, tovább szűkítve ezzel a területén élő nemzeti közösségek, köztük a magyarság jogait” – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára lapunknak is eljuttatott közleményében. Az államtitkár kiemelte: szomorúnak tartjuk, hogy háború idején, miközben Magyarország története legnagyobb … Olvass tovább

Varga Judit: megjött a német baloldal esze, nekünk pedig ismét igazunk van!

Forrás: Facebook

Varga Judit igazságügyi miniszter reagált Olaf Scholz szavaira, miután a németek is kezdenek más állásponton lenni. Annak ellenére, hogy az ukrajnai háború villámháborúnak indult, rövidesen ott tartunk, hogy fél éve zajlanak a harcok Ukrajnában az ukránok és az oroszok között. Nemcsak az ukrán területen nagy a baj, hanem emiatt az európai gazdaságban is, köszönhetően a … Olvass tovább

Az orosz média szerint Magyarország nem kész Kárpátalját birtokba venni

Forrás: Patrióták

Az orosz állami médiában azt fejtegették, hogy mennyi eséllyel csatolhatnák Kárpátalját Magyarországhoz. A FÁK-országok Intézetének igazgatóhelyettese valószínűtlennek tartja, hogy Kijev önkéntes hozzájárulását adná a területek átengedéséhez. Vlagyimir Zsarihin, az oroszországi székhelyű FÁK-országok Intézetének igazgatóhelyettese a TASSZ orosz állami hírügynökség szerint arról beszélt: nem tartja valószínűnek, hogy Magyarország kész lenne katonai erővel lerohanni Kárpátalját – számolt … Olvass tovább

A magyarok szülőföldön maradásáért

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A magyar kormány támogatásával a vajdasági magyar közösség teljesen új helyzetbe került, és a magyar kormány feltett szándéka, hogy folytassa ezt a programot, ehhez pedig arra van szükség, hogy a kormány április 3-án megkapja a bizalmat a folytatáshoz – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Szabadkán. A vajdasági gazdaságfejlesztési program során 2016 … Olvass tovább

Orbán Viktor: Brüsszeli ostobaság, baloldali adóemelés

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban 2021 október 15

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádiós interjújában elsősorban a napi történésekkel – a járványhelyzettel és migrációs nyomással – foglalkozott. A miniszterelnök szerint sikeres az oltási hét. Ezt mutatja, hogy az eddig oltatlanok mellett sokan a harmadik oltás felvételére jelentkeztek. A magyar adatok arról tanúskodnak, hogy míg a legtöbb európai országban a harmadik oltásra jelentkezők aránya 6-7 … Olvass tovább

Betörik az ablakodat, ellehetetlenítenek

Az esztergomi MCC Feszt harmadik napján a rendezvény egyik nagy csillaga, Tucker Carlson is színpadra lépett. A tömeg hatalmas ovációval fogadta a Fox News sztárját. A zsúfoltság és a forróság ellenére a közönség végig feszült figyelemmel hallgatta Carlson előadását, aki a magyar kormány migrációs válságra adott válaszának elismerésével kezdte – egyenesen lenyűgözőnek találta a kormány … Olvass tovább