Egyesek úgy állították és ma is úgy állítják be történelmünket, mintha az vereségek sorából állna, ami szerintem végtelenül beteges szemlélet. Mítoszrombolással helyrehozhatatlan károkat okozunk – hangsúlyozta a nagy sikerű Hunyadi-sorozat írója, Bán Mór a vele készült interjúnkban, aki azt is elárulta, hogy Hunyadi János után Mátyás királyról is szeretne egy regénysorozatot írni.
magyar történelem
Célunk, hogy a gyerekek érezzék, különleges és jó dolog magyarnak lenni
Nehezen vitatható, hogy történelem-oktatásunk évtizedeken át azt sulykolta belénk, hogy a magyar vesztes nemzet, elveszített minden háborút, elbukott minden forradalmunk, hőseink pedig nem voltak, csak szomorú vesztesek. Hazug történelmet tanultunk. Márpedig bővelkedünk olyan hősökben, akik döntéseikkel és cselekedeteikkel történelmet formáltak, példaképül szolgálhatnak minden ma élő magyarnak. Csak éppen elfeledtették velünk, hogy léteztek. Ezt a tarthatatlan helyzetet ismerte fel többek között a Nemzeti Örökség Intézete és annak főigazgatója, Móczár Gábor, amikor kezdeményezték a Nemzeti Emlékezet program elindítását. Ennek keretében rövid, 5 perces epizódokból álló, egy-egy történelmi személyiség életét és tetteit felvázoló animációs filmsorozat készül.
Új megközelítésben tanulják majd a diákok a honfoglalást és a kalandozásokat
A honfoglalás már nem egy „Besenyő vereség okozta katasztrófatörténet”, a kalandozások pedig nem „kedélyes portyázások”, így többek között ezek leírása is módosul a megújult történelem tankönyvekben – hangzott el a Magyarságkutató Intézet sajtótájékoztatóján.
Öt perc történelem (55.) – Mária Terézia uralma
„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!” Európának szüksége van Magyarországra… amely soha nem hagyta magát legyőzni. Mária Terézia trónra kerülése Az előző fejezetben már szerepelt, hogy az 1711-ben trónra lépő III. Károly magyar királynak (VI. Károly néven német-római … Olvass tovább
Történelmi sírok a bozótban
A temető történelem. Nyitott könyv holtakról, élőkről, jelenről, jövőről. A Bihar megyei sírkertekben több száz éves hantok alatt művészek, költők, egyházi méltóságok, tanítók, régi nemesi családok, feltalálók, mecénások, császári-királyi kamarások és minden rendek urai nyugszanak, többnyire bozóttal benőtt hantok alatt -írja az Erdélyi Napló.
Kik hamisították meg a magyar történelmet?
Egyetemem három óriási méretű könyvtárában alig leltem valami kevés adatot Erdélyről. Földrajzkönyvek, enciklopédiák csak annyit tudtak róla, hogy Románia nyugati tartománya, mely annak idején Dacia néven a római birodalomhoz tartozott, és őslakói ma is a latin nyelvet beszélik – írja Bognár Zsolt a Kontra.hu-n.