Debrecenben lesz a Csillagpont

Július 27. és 31. között Debrecenben tartják a Csillagpont református ifjúsági találkozót. A szervezők több mint száz hitéleti, lelkiségi, kulturális programmal várják a fiatalokat. Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a rendezvény budapesti beharangozóján úgy fogalmazott: a Csillagpont a református egyház nyitott ajtaja a fiatalok felé. Egy … Olvass tovább

Balog Zoltán önkéntes munkára kéri a reformátusokat

lelki-gondozás

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke a zsinat szerdai ülésén arra kérte a reformátusokat, hogy vállaljanak önkéntes munkát a kórházakban, segítsék a gyászolókat és vegyenek részt a települések közösségi életének újraszervezésében. A református püspök kiemelte: az egyház lelki gondozásban jártas szakembereire most nagy szükség van a … Olvass tovább

Május 2-án nyitnak a református templomok

református

A református templomok május 2-i nyitását kéri a gyülekezetektől a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa. Az elnökségi tanács szerdai határozatában a „javuló járványhelyzetre és az egyre nagyobb átoltottságra tekintettel” kéri a templomok május 2-i nyitását az egyház valamennyi gyülekezetétől. „Hosszú ideje vagyunk bezárva, sokan várjuk már azt a pillanatot, … Olvass tovább

Mélyebben éljük át a kétségbeesést, de az új élet reményét is

Fotó: Cseke Csilla / MTI

A kétségbeesés és az új élet reményének a korábbiaknál mélyebb valóságáról beszélt a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvét alkalmából. Balog Zoltán a szerdán rögzített interjúban azt mondta: idén mélyebben megtapasztalhatjuk nagypéntek kétségbeesésének, fájdalmának, de a feltámadásnak, az új élet reményének a valóságát is. A református püspök szavai szerint … Olvass tovább