Európának vissza kell térnie gyökereihez, a saját keresztény identitásához – VIDEÓVAL

kunmadarasi-református-templom

Tőlünk nyugatra gyakori vélemény, hogy a templomoknak ma már nincs társadalmi hasznuk. Bármilyen nyomás is érjen bennünket, a magyar kormány kiáll Európa keresztény alapjai mellett – jelentette ki a pénzügyminiszter a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Kunmadaras felújított református templomának hálaadó ünnepségén vasárnap. Varga Mihály kiemelte: miközben tőlünk nyugatra templomok tűnnek el, Magyarországon … Olvass tovább

Megválasztották Balog Zoltán utódját a reformátusok

Steinbach József

Meglepetést okozott, hogy nem a Balogot követő, ideiglenes elnök kapta a tisztséget. A zsinat új lelkészi elnökének tisztségéről, Balog Zoltán utódjáról is döntöttek Balatonszárszón, ahol április 24–25-én ülésezik a Magyarországi Református Egyház. A lelkipásztorok jogállásáról szóló törvényt, a hittanoktatási törvényt és a szabályrendelet módosítását is napirendre tűzte az ülésező zsinat. … Olvass tovább

Küzdjünk a közös hit mélységéért!

Budavári-evangélikus-templom-ökumenikus-imahét

Krisztus maga is átugrott néhány magas falat, lehetett vele beszélgetni, vitatkozni. A budavári evangélikus templomban is összegyűltek a Krisztus-hívők január 23-án, hogy az ökumenikus imahét keretében Martos Levente Balázs püspökkel együtt keressék, mit tehetünk a betegségek, az igazságtalanság és a háború áldozataiért, a reményvesztettekért, és hogyan küzdjünk a hit mélységéért. … Olvass tovább

Balog Zoltán: Abból nem engedhetünk, hogy Isten adja, ezért csak ő veheti el tőlünk az életet

Forrás: Demokrata

Jézus azzal, hogy igent mond az életre és megszületik, kiteljesíti az embert és olyan méltóságot ad neki, amilyet mi nem tudunk magunknak adni. Erről beszélt Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából. Balog Zoltán kiemelte: Jézus az egyetlen, akit – hitünk szerint – az … Olvass tovább

506 éve a nemzet részeként

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fõiskola tanévnyitó beregszászi református templom

Ma van a reformáció emléknapja. Október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes, a reformáció elindítója a hagyomány szerint 1517-ben e napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. X. Leó pápa 1520-ban kiadott bullájában kiközösítette Luther Mártont, aki a pápai oklevelet nyilvánosan elégette, és kijelentette, hogy szakít a katolikus egyházzal. A magyar reformátusok, sőt a magyar nemzet számára azonban a puszta emlékezésél jóval többről van szó.

Olvass tovább

Megkezdődött a 72 óra kompromisszum nélkül

72-óra-kompromisszum-nélkül-Szent-Imre-Gimnázium-virágültetés

A nyíregyházi országos megnyitóval csütörtökön megkezdődött a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű háromnapos önkéntes ifjúsági akció a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében. Az egyházak által kezdeményezett, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával létrejött program célja népszerűsíteni az önkéntes munkát a fiatalok körében. … Olvass tovább

Fake news, hogy a vallásos emberek kisebbségbe kerültek volna

Fotó: Magyar Kurír

Egymást licitálják túl a baloldali médiumok annak bizonygatásában, hogy Magyaroszág lakosainak zöme immár nem vallásos – azt azonban finoman elhallgatják, hogy ez egy olyan kérdés volt a népszámlálási kérdőíven, amelyet nem volt kötelező megválaszolni. Alig ismertették a népszámlálás végleges eredményeit, köztük a vallási hovatartozásra vonatkozót, egyből megjelentek a gúnyosnak szánt … Olvass tovább

Önkéntes munkára hívja a fiatalokat a magyar katolikus, református és evangélikus egyház

72 óra kompromisszum nélkül

Október 12-én indul a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes akció a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében. A program célja, hogy népszerűsítse az önkénteskedést a fiatalok körében – tudatták közleményben.

Olvass tovább

Balog Zoltán: Isten nem mond le az emberről

Fotó: Cseke Csilla / MTI

Karácsony üzenete, hogy az Úristen még mindig nem mondott le az emberről, és ezzel arra hív, hogy „te se mondj le róla!” – mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az ünnep alkalmából. A református püspök arról beszélt: az ünnep mindig eljön, függetlenül attól, hogy háború van … Olvass tovább