Kövér László: A történelem ura a mohácsi csatatér veszteseit erkölcsi győztesekké emelte

KÖVÉR László

Az Országgyűlés korábbi elnöke szerint azok, akik Mohácson csatarendbe álltak, és nekivágtak az ellenség végeláthatatlan tömegének, becsülettel verekedve haltak meg. A mohácsi csata utáni százötven esztendőben is rendre felkelt a nap, és minden napot túl kellett élni. „Ötszáz esztendő távlatából visszatekintve is megrendülést érzünk, mert ma már pontosan tudjuk, milyen … Olvass tovább

Na, ugye!

Ne vitézkedjünk, mert ha forrón esszük a kását, a nyelvünk megéghet! A regnáló kormány felfüggesztette a Mohácsi híd második sávjának építését. A Duna Aszfalt Zrt azonnal visszafizeti a 60 milliárd forint szerződésben foglalt, erre vonatkozó előleget. Taps! Így lehet békésen, főleg, ha tőkeerős magyar tulajdonú kivitelezővel lehet megegyezni. Külföldi fél … Olvass tovább

Ötszáz mise a mohácsi áldozatokért

A mohácsi csata 500. évfordulójához közeledve a mohácsi római katolikus hívek egy csoportja – Felföldi László pécsi megyéspüspök jóváhagyásával – egyedülálló, határokon átívelő lelki kezdeményezést indított. A felhívás célja, hogy a Kárpát-medence minden egyes egyházmegyéjében 500 szentmisét mutassanak be az 1526-os tragédia áldozatainak megbékéléséért és az évszázados sebek begyógyulásáért. Szellemi … Olvass tovább

Újabb nagy lépést tett a Fidesz a célja felé, a legfontosabb hét következik

Azt láthattuk Mohácson, hogy a kormányoldal lendülete továbbra is erős, ami látszik a komolyan vehető közvélemény-kutatásokból – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.  Mint hangsúlyozta, mind Orbán Viktor személyes népszerűsége, mind a Fidesz támogatottsága megnőtt az elmúlt időszakban, míg a Magyar Péter vezette Tisza Párt esetében egy … Olvass tovább

Orbán Viktor Mohácson: Arra szerződtem, hogy megváltoztassam a sorsunkat! + VIDEÓ

Szombaton Mohácson folytatódott a digitális polgári körök (DPK) háborúellenes országjárása. Andor Éva kérdezte az eseményen Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Északról délre haladva egyre jobban! – válaszolta Orbán Viktor arra a felvetésre, hogy mindenhol ekkora ovációval fogadják-e. A miniszterelnök elmondta, hogy Budapesten él, habár Felcsúton szeretne, majd hozzáfűzte, hogy soha nem bántották … Olvass tovább

Meglepetésvendégekkel folytatódott Mohácson a DPK háborúellenes országjárása, Magyar Péter feladta

Ma Mohácson folytatódik a Digitális Polgári Körök országjárása. A mostani állomáson a hírek szerint több meglepetésvendég mellett Orbán Viktor miniszterelnök is fel fog lépni. A kormányfő a szeptemberi DPK-gyűlés, valamint az októberi Békemenet sikere után hirdette meg az országjárást, hogy ezzel személyesen is összekapcsolják a hazájukért tenni akaró polgárokat. Busómaszkban … Olvass tovább

Kevés olyan hagyomány tudott két évszázadot átívelően megmaradni, mint az Anna-bál

Anna-bál

A rendezvény nem csupán társasági esemény, hanem a nemzeti emlékezet, az elegancia, a kulturális önazonosság egyedülálló megtestesítője. Kevés olyan hagyomány van, amely két évszázadot átívelően is meg tudott maradni nemcsak külsőségeiben, hanem szellemében és méltóságában is – méltatta az Anna-bált annak szombati balatonfüredi megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke. … Olvass tovább

Mohács hídváros, ahol találkozik észak és dél, kelet és nyugat

busójárás

A busójárás méltán lett a világörökség része. Mohács különleges hídváros szerepet tölt be azzal, hogy összeköti Kelet- és Nyugat-Magyarországot, illetve Kelet- és Nyugat-Európát, kapcsolatot teremt a dél-európai és a közép-európai kultúra között – mondta Hoppál Péter kormánybiztos Mohácson, a mohácsi busójárás vasárnapi fő programján. A kormánybiztos a legnagyobb magyarországi télűző, … Olvass tovább

Csütörtökön kezdődik a mohácsi busójárás

busójárás

Kisfarsangi programokkal – a többi között busócsoportok, kisbusók és gyermek maskarások felvonulásával és farsangolásával – kezdődik meg a 24 helyszínen mintegy 100 programot kínáló, hat napon át zajló mohácsi busójárás csütörtökön. Az idén február 27. és március 4. között megrendezett legnagyobb magyarországi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson a szervezők közlése szerint ezúttal … Olvass tovább

Kegyelet, hősiesség, középeurópaiság

Harrach

Amikor Mohácsra emlékezünk, tisztelettel hajtunk fejet a keresztény Európa védelmezői előtt – hangzott el az Antemurale Christianitatis – Közép-Európa és a Nyugat-Balkán, a Kereszténység Védőbástyái című konferencián. A szervezők célja, hogy fórumot teremtsenek az emlékévet előkészítő magyarországi kutatások legújabb eredményeinek bemutatására. A Várkert Bazárban megtartott kétnapos eseményen számos külföldi és … Olvass tovább