Négy év alatt csaknem megduplázódott a magukat leszbikusnak, melegnek vagy biszexuálisnak valló brit fiatalok száma derül ki a brit Statisztikai Hivatal (Office for National Statistics, ONS) május 25-én kiadott felméréséből.
nyílt társadalom
Soros meghatározta, mihez nincs joguk az EU-tagországoknak
A milliárdos tőzsdespekulánsa föderális Európa „egységesebb” és földrajzilag kiterjedtebb tagállami szövetségének vízióját is felvázolta a második világháború óta fennálló világrend átrendeződését érintő gondolatai között a davosi Világgazdasági Fórumon kedden tartott beszédében. Az elkövetkező évek geopolitikai, gazdasági irányvonalát körvonalazó üzeneteket fogalmazott meg keddi, a davosi Világgazdasági Fórumon elmondott beszédében Soros … Olvass tovább
Nem tűrik az abortuszról folytatott párbeszédeket a Facebooknál
A magyarországi kudarc után a Soros család inkább az Egyesült Államokra koncentrál
Nem áll jól a Demokrata Párt szénája az Egyesült Államokban, ahol az év végén félidős választásokat tartanak. A magyar származású amerikai milliárdos, Soros György, akiről ismert, hogy a demokraták elkötelezett támogatója, különböző szervezetein keresztül igyekszik befolyásolni a választás végkimenetelét, miután ez irányú törekvéseivel hazánkban kudarcot vallott – írja a Tűzfalcsoport. … Olvass tovább
Fricz Tamás: Mit is jelent az, hogy Aldi?
Emlékeznek arra, hogy évekkel ezelőtt a Tesco igyekezett ráncba szedni magát, feljavította kínálatát, s a meglévő, vele szemben létező előítéleteket egy reklámmal is próbálta eloszlatni, amely valahogy így szólt: „mostantól gondolkozzon másképp a Tescóról”? Nos, ez jutott eszembe az Aldi Kérlek, ne legyen gyerek – Ezért nem akar Ida soha … Olvass tovább
Transzgyerekeket bemutató sorozatot indít a Discovery+
Drag generáció címen indít sorozatot a Discovery+. A kifejezetten fiatalokat célzó sorozat öt önmagát transzneműként meghatározó gyereket és családjukat mutatja be, népszerűsítve ezzel az életformát. Nem egyedülálló a genderideológia ilyenformán való terjesztése a médiaóriásoknál. A Disney már évek óta igyekszik érzékenyíteni a legkisebbeket a különböző LMBTQ-életmódokra és -identitásokra. A „Generation … Olvass tovább
Két szégyen
A katolikusok nagyon szégyellik magukat két női személy miatt, akik belülről bomlasztják az egyházat. Az egyik Perintfalvi Rita a katolikus liberális teológusnő, a másik Lukácsi Katalin katolikus hitoktató. Hogy milyen módon oktatja a hittant, nem tudjuk, ám eddigi viselkedése alapján sejthető, hogy ő is liberális módon. A liberális kereszténység … Olvass tovább
Mi köze van a szexuális orientációnak a csokis sütihez?
LMBTQ-propagandavideóval reklámozza csokis sütijét az Oreo. Ismét egy jó példa arra, amikor egy multinacionális vállalat egy aktuális társadalmi témára rátelepszik, hogy a termékeit ilyen módon is próbálja reklámozni, bízva abban, hogy az LMBTQ-közösség körében jó pontokat tud szerezni.
Biden főbíró-jelöltje már azt sem tudja, mi a nő
Ketanji Brown Jackson, a Legfelsőbb Bíróságra megüresedett székére jelölt bírónő kedden azt mondta, hogy nem tudja megadni a „nő” szó definícióját – számolt be a Daily Wire alapján a Neokohn.
Nemváltás: Túllátni a propagandán
Az utóbbi időszakban egyre több tisztázó szándékú cikk jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy létezik-e „nemváltás” (tranzíció) gyerekkorban. Mennyire valós kérdés, probléma ez? Mivel a téma rendkívüli mértékben átpolitizált, és még a szakmai közeget is megosztja, a pszichoertek.hu szerzői fontosnak tartották, hogy tényszerűen, szakirodalmi forrásokat alapul véve próbáljanak válaszolni néhány alapvető kérdésre.