77 millió forintot gyűjtött rászoruló gyerekeknek az Ökumenikus Segélyszervezet

Ökumenikus Segélyszervezet Facebook

A több mint 77 millió forint adomány a májusban tizedik alkalommal meghirdetett Kapaszkodó program keretében gyűlt össze. Azt írták, az egész hónapban tartó kampányban egymást követték a karitatív szervezet figyelemfelhívó eseményei. A kampány célja, hogy minél több gyermek kapjon esélyt a szegénység okozta hátrányok leküzdésére az egész évben zajló fejlesztő … Olvass tovább

Magyarok is voltak az erős utórengés helyszínén

Földrengés, Subat stadion, Törökország

Adanában, az epicentrumtól 170 kilométerre érte az eddigi legerősebb, 6,4 es erősségű utórengés az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársait, tudatta a szervezet Magyar Hírlaphoz eljuttatott közleményében. Szabó Luca, a segélyszervezet helyszínen tartózkodó munkatársa elmondta, a rengés mintegy másfél percen át tartott, ezután tudtak csak helyi munkatársával a szabadba, az épület elé kimenni. … Olvass tovább

Együttműködési megállapodást kötött az Ökumenikus Segélyszervezet és a Finn Church Aid, Ukrajna megsegítéséért

Lehel László

Együttműködési megállapodást kötött az Ökumenikus Segélyszervezet és a Finn Church Aid, hogy közösen dolgozzanak a háború következtében megrongálódott ukrajnai iskolák újjáépítésén. Lehel László, a segélyszervezet elnöke mai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: Ukrajnában 7,7 millió a belső menekültek száma és 5,7 millióan hagyták el az országot, Kárpátalján több mint 400 ezren vannak. … Olvass tovább

„Ez a XXI. század legnagyobb válsága”

Stochino-Weiss Giuliano

Ukrajnában az újjáépítés költségeit egyelőre még megbecsülni nehéz. Amíg szólnak a fegyverek, és több mint tíz millió ember kényszerült menekülésre, addig a legfontosabb, hogy mindenki feje fölött legyen fedél, és kezében egy szelet kenyér. Az Ökumenikus Segélyszervezet kamionjai már a háború harmadik napján ott álltak az ukrán határon, hogy enyhítsék … Olvass tovább

Lehel László: „sehol sem azt kérdezték, miért nem szállít Magyarország fegyvereket”

Lehel László

A Kijev melletti Bucsába is eljutott az Ökumenikus Segélyszervezet 24 tonnás segélyszállítmánya, ahová az élelmiszeren és higiéniai termékeken túl generátorokat is vittek – tájékoztatott a karitatív szervezet elnök-igazgatója pénteken a Kossuth rádióban. Lehel László – aki Zaporizsjából bejelentkezett be – felidézte, hogy a segélyszervezet régóta dolgozik Kárpátalján, a háború kitörése … Olvass tovább

„Mi nem állig fegyverben jelenünk meg”

Négy éve sincs, hogy Irakot hivatalosan felszabadították az Iszlám Állam rövid, de kegyetlen rémuralma alól. A győzelem azonban természetesen nem jelenti azt, hogy az országban ne leselkednének veszélyek, és ez alól a segélyszervezetek sem jelentenek kivételt. Mik a legfőbb fenyegetések, hogyan lehet ellenük védekezni, és lehet-e Irakból egy újabb Afganisztán? … Olvass tovább