Arculcsapás tesztüzemben

Csizmadia László

Az Európai Unió illetékesei nem boldogan, de elismerik a magyar gazdaság kiemelkedő eredményeit. A pandémia leküzdésében élenjáróan teljesített országunk! Pénzügyi stabilitásunk nem megkérdőjelezhető. Nemzetünk bővülő aranyfedezete biztonságot ígér. A piacot figyelő sasszemű befektetők kedvelt területévé lettünk. Mindennapi életünket nyugalomban élhetjük, hála a határvédelmi intézkedéseknek és polgáraink józan ítélőképességének. Aki akarja, … Olvass tovább

Agresszív álhírekkel támadják Magyarországot

Forrás: WordPress.com

A hamis tényeken nyugvó jogellenes támadások a július elején meghozott gyermekvédelmi törvény kapcsán Magyarországgal szemben most még agresszívabb formában folytatódnak – írja Eva Maria Barki a Cicvil Összefogás Fórumnak, de minden német médiának, pártnak is eljuttatott állásfoglalásában. „A 2017-ben Párizsban alapított „Forbidden Stories” nevű szervezet két nappal ezelőtt feltételezte, hogy … Olvass tovább

Hol az antiszemitizmus mostanában? Nyugat-Európában!

Antiszemita incidensek Németországban

Tudják, van a pofátlanságnak egy-egy olyan foka, ahova csak a legnagyobbak képesek fellépni. Mondjuk Dobrev Klára, amikor demokratikus alapértékekről beszél. Esetleg Gyurcsány Ferenc, kínosan másolva általa fiatalosnak hitt trendeket. Cseh Katalin, egy-egy nyilatkozatát követően, amikor arról értekezik, hogy csak azok kaphatnak uniós támogatást, akik a kormány lekötelezettjei. És persze a … Olvass tovább

Sorosék pénzelik a gyermekek megrontását

Fotó: Facebook/Gerald Knaus/Getty Images

  Magyarországon egyre intenzívebb kampányt folytatnak az LMBTQ-szervezetek, amelyek nyíltan és erőszakosan terjesztik a homoszexuális propagandát már a gyerekeknek is. Az Origo.hu összeállításából kiderül, hogy az amerikai spekuláns, Soros György hálózata finanszírozza azokat az álcivil NGO-kat, amelyek meglehetősen sunyi módon próbálják befolyásolni a gyerekeket, egészen fiatalon, már az óvodás kortól. … Olvass tovább

A sértegetésben most ki a soros? Hát Soros!

Soros György megint Magyarországot sértegeti, most éppen azzal, hogy maffiaállamnak nevezi. Végtelenül hamisan csengenek az ilyen sértegetések egy olyan dollármilliárdostól, aki nem fizet adót – jegyezte be Facebook oldalán a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára tegnap. Dömötör Csaba azt írja: Amerikai médiumok nemrég arról számoltak be, hogy különböző technikákkal elérte, hogy … Olvass tovább

Soros jogászai bekebelezték az Emberi Jogok Európai Bíróságát is

soros Open Society Foundation

Soros alapítványától a bírói székig. Gregor Puppinck, az Európai Jogi és Igazságügyi Központ igazgatója azt vizsgálta az Emberi Jogok Európai Bíróságnál, hogy a bírák honnan jöttek, milyen szervezetekkel álltak kapcsolatban, az eredmény pedig megdöbbentő. A jelentés tavaly készült, a botrány azóta sem ült el. Most pedig talán arra is van … Olvass tovább

Lengyel László tézisei és az árnyékutód  

Forrás: Facebook

Lengyel László politológus április 24-én – Lenin elvtárs nyomán szabadon – közzétette „Áprilisi téziseit” a Népszava mellékletében. Lengyel a rendszerváltó elit tündöklésének és bukásának nem csak krónikása, de részese is volt. Erre most azt írja téziseiben, hogy elszúrták, kezdjük elölről – erőből!  Első tézis: „A 2022-es rendszerváltozás első jogállami cselekedeteként … Olvass tovább

Megvizsgálja Soros strasbourgi befolyását az ET

Soros György beszivárgott az Emberi Jogok Európai Bíróságába (EJEB). Ezt közölte és taglalta nyolc fejezetre osztott írásában a Les Valeurs Actuelles című francia konzervatív magazin. A cikk szerzője Grégor Puppincknek, az Európai Jogi és Igazságügyi Központ (ECLJ) vezetőjének kutatására hivatkozik. Azt részletezi, hogyan folytat mintegy húsz éve befolyásolási és lobbitevékenységet … Olvass tovább

Gyuri bácsi a NATO hátán lovagolna bele szuverenitásunkba

Illusztráció: 2022plusz

Bármennyire berzenkednek és hitetlenkednek a balliberális portálok a 444-től kezdve a nyugatifény-ig és vissza, a hír attól még igaz: a Soros által szponzorált Freedom House a washintoni Center for Strategic and International Studies (CSIS) kutatóintézettel, illetve a McCain Intézettel közösen áprilisban egy jelentést adott ki, amelyben többek között felvetik, hogy … Olvass tovább

Robert Fico: Soros-pénzek alakítják a politikát Szlovákiában

„A Soros-pénzeket” a múltban és jelenleg is egyes politikusok támogatására vagy éppen „likvidálására” használták és használják – hangsúlyozta Robert Fico volt szlovák miniszterelnök. Szlovákiában Soros György pénze befolyásolta és befolyásolja az események alakulását – jelentette ki Robert Fico  pozsonyi sajtótájékoztatóján, akinek szavait a TASR szlovák hírügynökség idézte csütörtökön. Fico, aki … Olvass tovább