Míg 5 éve 400, most 16 499 szavazat hiányott a Magyar Szövetségnek az EP-mandátumhoz. A tendencia egyértelmű!
Szlovákia
Fico nem érez gyűlöletet a merénylővel szemben
A szlovák kormányfő szerint arra kell számítani, hogy a kormányellenes média és külföldről finanszírozott nem kormányzati szervek megpróbálják majd bagatellizálni az ellene elkövetett gyilkossági kísérletet. A miniszterelnök erről a közösségi médiában nyilvánosságra hozott videóbejegyzésében beszélt, amelynek szövegét a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya az MTI-hez is eljuttatta. Leszögezte: nincs semmilyen ok arra, … Olvass tovább
Szorul a hurok Szlovákiában a nethuszárok körül
A pozsonyi parlament kormánypárti képviselői azt javasolják, hogy a hírportálok cikkei alatt csak a személyi igazolvány leadása után lehessen hozzászólást írni. E mellett a sajtóban a helyreigazításokra vonatkozó szabályokat is szigorítanák. Példátlan gyűlöletcunami szabadult el Szlovákiában a Robert Fico elleni merényletet követően. A „nethuszárok” java része egyetértett a gyilkossági kísérlettel … Olvass tovább
Azt állítja, ölni nem akart, de zavarták Fico Magyarországgal kapcsolatos nézetei
Legalább részben fény derült a szlovák kormányfő támadójának indítékára. A Markíza megszerezte Robert Fico (Smer) kormányfő támadójának, Juraj Cintulának vizsgálati fogságba helyezéséről szóló névtelen bírósági határozatot. A dokumentum részletesen beszámol arról, hogy Juraj C. miként készült fel a nyitrabányai (Handlová) támadásra. Állítása szerint azt, hogy merényletet követ el a szlovák … Olvass tovább
Talán mégsem egyedül cselekedett Fico merénylője – VIDEÓVAL
Akár még fordulat is bekövetkezhet, egyelőre semmit sem lehet kizárni: bizonyos jelek arra utalnak, hogy társai voltak a támadónak. A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő – mondta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter újságíróknak nyilatkozva Pozsonyban vasárnap. A … Olvass tovább
Ifj. Lomnici Zoltán: A Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet közjogi háttere
Szlovákia eddig nem nézett szembe azzal a helyzettel, hogy a miniszterelnök hosszú betegszabadságon legyen. Robert Fico 50 éves szlovák politikus, aki 2023 ősze óta tölti be ismét Szlovákia miniszterelnöki posztját, korábban 2006-tól 2010-ig, valamint 2012-től 2018-ig volt a szomszédos ország kormányfője. A kormányfő 2024. május 15-én, 14:30 körül súlyosan megsérült, … Olvass tovább
Ifj. Lomnici Zoltán: A háborúpártiak a polgárháború szélére sodorják az országokat
Kohán Mátyás: Egy szóra állj meg, polgártársam, mielőtt lelőnéd a miniszterelnököt
Egyetlen pártkommüniké, poszt vagy publicisztika olvasója sem gondolhatja, hogy személyes nyomorúságának okozója egy konkrét politikus. Kohán Mátyás írása. Élet és halál között lebeg a Szlovák Köztársaság tizenkettedik (egyben ötödik és hetedik) miniszterelnöke. Nem egy csodálatos, nagy ember, nem a demokrácia mártírja, nem egy hős. Hanem egy politikus, aki választást nyert … Olvass tovább
Jó hírek érkeztek Robert Fico állapotáról – VIDEÓVAL
Mélyaltatásban tartják a műtétet követően a szlovák kormányfőt szerda esti értesülések szerint. Robert Fico túl van az életveszélyen – jelentette ki Tomáš Taraba szlovák környezetvédelmi miniszter, aki a BBC Newshour című műsorában beszélt a kormányfő állapotáról, aki ellen szerdán merényletet követett el egy támadó. „Súlyosan megsérült: az egyik golyó a … Olvass tovább
Így lettek a szlovákok eurooptimistákból euroszkeptikusak
Pedig a 2004-es uniós csatlakozás előtt (a 2003-as népszavazáson) még a résztvevők nagy többsége – 92,46 százaléka – Szlovákia uniós csatlakozása mellett szavazott. A szkeptikusabbak most azt mondhatnák: jó, jó, de a léc igencsak remegett, 52,15%-kal éppen csak hogy átléptük az érvényesség határát. Persze, nekik is igazuk van, de mégiscsak … Olvass tovább