Úgy tűnik, hogy a Lukoil olajától elvágott országoknak maguknak kell megoldaniuk azt a helyzetet, a brüsszeli illetékesek nem kívánnak lépni az ügyben.
Szlovákia
Budapest és Pozsony eljárás alá vonná Kijevet – VIDEÓVAL
Magyarország és Szlovákia eljárást kezdeményezett Ukrajnával szemben, mert az orosz Lukoil kőolajtranzitjának leállításáról szóló ukrán döntés súlyosan veszélyezteti a két ország energiaellátását. Magyarország és Szlovákia együtt konzultációs eljárást kezdeményezett az Európai Uniónál Ukrajnával szemben az ország váratlan és barátságtalan lépése miatt, amellyel részlegesen leállították a hazánkba irányuló kőolajszállítást – közölte … Olvass tovább
Fico elment volna Orbán Viktorral Moszkvába, de egészségi állapota nem engedte
Merénylete óta először tartott nyilvános beszédet a szlovák miniszterelnök. „Gátat kell építeni a progresszivizmus ellen, ami olyan, mint a rák” – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a dévényi várban megtartott állami megemlékezésen előadott beszédében, amely az első nyilvános felszólalása volt az ellene elkövetett merénylet óta. A Napunk N beszámolója … Olvass tovább
Feljelenti elődjét a szlovák miniszter a MiG–29-esek Ukrajnának történő átadása miatt
A korábbi tárcavezető a vadászgépek elajándékozásával meggyengítette a szlovák fegyveres erőket. Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a pozsonyi kormány szerdai ülése után bejelentette: feljelentést tesz az elődje által tavaly tavasszal Ukrajnának ajándékozott szlovák MiG–29-es vadászrepülők ügyében. Szlovákia 2023 márciusában, Eduard Heger ügyvezető kormánya idején teljes vadászrepülőgép-állományát, 13 darab … Olvass tovább
A következő öt évben sem lesz felvidéki magyar képviselő az Európai Parlamentben
Míg 5 éve 400, most 16 499 szavazat hiányott a Magyar Szövetségnek az EP-mandátumhoz. A tendencia egyértelmű!
Fico nem érez gyűlöletet a merénylővel szemben
A szlovák kormányfő szerint arra kell számítani, hogy a kormányellenes média és külföldről finanszírozott nem kormányzati szervek megpróbálják majd bagatellizálni az ellene elkövetett gyilkossági kísérletet. A miniszterelnök erről a közösségi médiában nyilvánosságra hozott videóbejegyzésében beszélt, amelynek szövegét a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya az MTI-hez is eljuttatta. Leszögezte: nincs semmilyen ok arra, … Olvass tovább
Szorul a hurok Szlovákiában a nethuszárok körül
A pozsonyi parlament kormánypárti képviselői azt javasolják, hogy a hírportálok cikkei alatt csak a személyi igazolvány leadása után lehessen hozzászólást írni. E mellett a sajtóban a helyreigazításokra vonatkozó szabályokat is szigorítanák. Példátlan gyűlöletcunami szabadult el Szlovákiában a Robert Fico elleni merényletet követően. A „nethuszárok” java része egyetértett a gyilkossági kísérlettel … Olvass tovább
Azt állítja, ölni nem akart, de zavarták Fico Magyarországgal kapcsolatos nézetei
Legalább részben fény derült a szlovák kormányfő támadójának indítékára. A Markíza megszerezte Robert Fico (Smer) kormányfő támadójának, Juraj Cintulának vizsgálati fogságba helyezéséről szóló névtelen bírósági határozatot. A dokumentum részletesen beszámol arról, hogy Juraj C. miként készült fel a nyitrabányai (Handlová) támadásra. Állítása szerint azt, hogy merényletet követ el a szlovák … Olvass tovább
Talán mégsem egyedül cselekedett Fico merénylője – VIDEÓVAL
Akár még fordulat is bekövetkezhet, egyelőre semmit sem lehet kizárni: bizonyos jelek arra utalnak, hogy társai voltak a támadónak. A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő – mondta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter újságíróknak nyilatkozva Pozsonyban vasárnap. A … Olvass tovább
Ifj. Lomnici Zoltán: A Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet közjogi háttere
Szlovákia eddig nem nézett szembe azzal a helyzettel, hogy a miniszterelnök hosszú betegszabadságon legyen. Robert Fico 50 éves szlovák politikus, aki 2023 ősze óta tölti be ismét Szlovákia miniszterelnöki posztját, korábban 2006-tól 2010-ig, valamint 2012-től 2018-ig volt a szomszédos ország kormányfője. A kormányfő 2024. május 15-én, 14:30 körül súlyosan megsérült, … Olvass tovább