A Szentatya élvezte, hogy közöttünk, magyarok között volt, hogy kíváncsiak voltunk rá

Pápalátogatás-pozsonyi-kiállítás

A magyarországi pápalátogatás pillanatait eleveníti fel egy minap nyílt pozsonyi tárlat, ahol a résztvevők a katolikus egyház vezetőjével kapcsolatos „kulisszatitkokról” is értesülhettek. Több mint fél év telt el Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása óta, de az átélt élmények sokakban elevenen élnek. November 14-én nyitották meg a pozsonyi magyar nagykövetségen, a … Olvass tovább

Merre tovább felvidéki magyar politikum?

Mózes Szabolcs Szövetség

A történelmi sikerként hangoztatott előrehozott parlamenti választásokon a bejutási küszöb alatt maradt a Szövetség. Egy adott politikai közösség csupán véges számú kudarcot képes elviselni, nem túlzás kijelenteni, hogy a mostani választás tétje volt az országos szintű etnikai magyar politika fennmaradása a Felvidéken. 

Olvass tovább

Fico nem tétovázott, első kormányfői munkanapján leállította a fegyverszállítást

FICO, Robert

Robert Fico, Szlovákia újonnan kinevezett miniszterelnöke a kétnapos uniós csúcs előtt Pozsonyban csütörtökön bejelentette: elutasítja az Oroszország elleni további szankciókat, és nem támogatja az Ukrajnának történő fegyverszállítást sem. A témában korábban is hangoztatott véleményét most megerősítő Robert Fico erről a pozsonyi parlament európai ügyi bizottságában beszélt közvetlenül azelőtt, hogy elutazott … Olvass tovább

Magyarellenes, ezért szurkol a lengyel ellenzéknek a római lap

TUSK, Donald

A lengyel választást is a magyar prizmán át nézi és a magyar-lengyel szövetség felbomlásáért szurkol a Corriere delle Sera, amely szinte naponta tesz közzé cikket arról, hogyan változtathatja meg a lengyel választások végeredménye a két ország kapcsolatát. Az Orbán Viktorral és Magyarországgal kötött ideológiai szövetség egyre távolabb kerül, Lengyelországnak nem … Olvass tovább

Adjon az Isten szlovák exit pollt lengyel testvéreinknek!

Jaroslaw Kaczynski PiS 2

Lengyelország az erős, legitim vezetők országa. A moslékkoalíciókban is sikerrel elműködtethető helyek nem errefelé vannak. Kohán Mátyás írása. Vörös Pozsony, zúgjon a hangod – Varsó, felelj neki! Mintha ugyan rettegett atomhatalom lenne, úgy tekint most Lengyelország Szlovákiára. Tizenkilencre kofola-áztatta lapot húzott kormány és ellenzék egyaránt. A kormányzó PiS magabiztos mondatainak … Olvass tovább

Ne legyenek kétségeink: így néz ki egy országmentő csomag, amit egy globalista kormány állított össze

ajándék csomag

A javasolt lépések további áremelkedést hoznak és emcsak az időseket, hanem a családokat, a fiatalokat, a dolgozókat és a fogyatékkal élőket is jelentősen károsítanák. Persze a bankok, az energiacégek, a kereskedelmi láncok vagy a távközlési szolgáltatók megadóztatása szóba sem kerül.

Olvass tovább

Az etnikai politizálásnak igenis van létjogosultsága, csak jól kellene csinálni

szlovákiai magyarok felvidék

Sokakból heves indulatokat váltott ki a szombati választási eredmény, pedig annyira nagy meglepetés a kampányból, az üzenetekből és a körülményekből kiindulva nem érhetett senkit. Fico nyert, a progresszívok feljöttek, a Szövetség ismét elhasalt a küszöbben, a hidas-fórumosokat pedig beledöngölték a földbe a saját választóik, hogy hagyják már abba ezt a bohóckodást.

Olvass tovább

Rab Irén: Megmaradás

Felvidéki-magyarok skizofrénia

Fortélyos félelem igazgatja a felvidéki magyarokat. Még mindig, harminc évvel Szlovákia megalakulása, és a húsz évvel ezelőtt történt uniós csatlakozás után is. A szlovák államnak kutya kötelessége lenne végre elismerni, hogy az őshonos magyarok jelenléte nem ellentétes Szlovákia érdekeivel. És a szlovák törvényhozásban négy évig megint nem lesz senki, aki ezt szóba hozhatná.

Olvass tovább

Ez gyorsan ment – Szlovákia felfüggesztette a fegyverszállítást Ukrajnának

FICO, Robert

Mindeddig Szlovákia volt Ukrajna egyik legaktívabb támogatója, és az első NATO-tag, amely vadászgépeket (MiG-29) adott át Kijevnek. Azonban a szlovák választások eredménye elkezdte befolyásolni Ukrajna támogatottságát. Zuzana Čaputová, aki Kijev aktív támogatója, megtiltotta az ideiglenes kormánynak, hogy újabb adag fegyvert küldjön Ukrajnába. 

Olvass tovább