Czeglédy Csaba utasításának megfelelően a vádlott társak egymás után vonják vissza vallomásaikat – jelentette ki Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön a Kecskeméti Törvényszék előtt a Humán Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet tárgyalását megelőzően. Vallomásában Czeglédy Csaba nem ismerte el bűnösségét.
A miniszterelnök által bűncselekménynek titulált tiltott pártfinanszírozás gyenge lábakon áll
Elhamarkodottan beszélhetett bűncselekmény elkövetéséről Magyar Péter az Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált zászlók és fideszes prospektusok kapcsán, ráadásul az Állami Számvevőszéket is minden alap nélkül vádolta meg a miniszterelnök. Közismert, a tiszás kormányfő különböző minisztériumi épületeket bemutató turnéjának egyik állomása volt a Lázár János alatt működött szaktárca is, amelynek … Olvass tovább