Nem mindennapi törvénytervezetet nyújtott be a bukaresti parlamentben a szélsőséges megnyilvánulásairól hírhedtté vált Diana Șoșoacă szenátor: azt kezdeményezi, hogy Románia mondja fel az Ukrajnával kötött alapszerződést, és követeljen vissza egykor román uralom alatt álló területeket.
Ukrajna
Washington: Nem akarunk tűzszünetet Ukrajnában
John Kirby, az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője szerint attól tartanak, hogy ez lehetőséget adna Putyinnak újraszervezni a csapatait. Ha Kína konstruktív szerepet akar játszani Ukrajnában, akkor Hszi Csin-pingnek arra kellene sürgetnie Oroszországot, hogy fejezze be az ukrajnai inváziót – hangoztatta John Kirby, az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője. Kirby leszögezte: az … Olvass tovább
Nem veszünk részt az ukrajnai lőszerszállításokban, de nem akadályozzuk
Magyarország nem vesz részt az ukrajnai lőszerszállításban, ugyanakkor nem is akadályozza az Európai Unió többi országát abban, hogy így tegyenek, ezért a kormány a konstruktív tartózkodás intézményét alkalmazza a kérdésben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben. A tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülésének szünetében tartott … Olvass tovább
Zelenszkij őrült ötlete miatt tízezrek halnak meg
Hiába halnak meg ukrán katonák tízezrei Bahmutnál, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem hajlandó visszavonulni a teljesen kiürített városból: inkább még több katonát áldoz fel. Ez már az ukrán vezérkarnak sem tetszik. Bár az amerikai szakértők hetek óta hangoztatják – felkészítve a közvéleményt a város elvesztésére -, hogy Bahmutnak mindössze szimbolikus … Olvass tovább
Lecke Svájctól: nem küldik el Ukrajnába a rakétáikat
Sőt, megtiltották más országoknak is a svájci gyártmányú fegyverek átadását. Svájc úgy döntött, hogy megsemmisíti azokat a légvédelmi rakétákat, amelyek Ukrajnának átadva hasznosak lehetnének a légvédelmi rendszerek számára – írta meg az Unian-hírügynökség. A cikk szerint Svájc az 1980-as években vásárolt Rapier SAM rakétákat Nagy-Britanniától, és hadserege jelenleg 60 Rapier föld-levegő rakétarendszerrel … Olvass tovább
Szili Katalin az ukrán lopakodó elnyomásról-videó
A CÖF TV legújabb videójában Szili Katalin ad interjút, melyben az ukrán lopakodó elnyomásról beszél, mely a kisebbségeket – így magyar honfitársainkat is – érinti. Mint fogalmazott Ukrajna háborús kitettsége még nem ok arra, hogy a különböző népcsoportokat büntessék. A videó itt tekinthető meg: Forrás és kép: CÖF
Borell: Brüsszel a létra tetején
A szankciók szempontjából már nem sok mindent tehetünk, de növelhetjük a katonai és pénzügyi támogatás mértékét − fogalmazott Josep Borrell az Euractiv hírügynökségnek adott interjúban. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője elmondta, fura lenne, ha egy évvel a háború kezdete után még lenne olyan terület, amit nem sújtottak büntetőintézkedésekkel. … Olvass tovább
Magyarország továbbra is kiveszi részét a szolidaritásból
Az ukrajnai háborúban a béke megteremtése ugyan a nagyhatalmak feladata és lehetősége, a szolidaritás ugyanakkor mindannyiunké, és Magyarország továbbra is kiveszi részét ebből a szolidaritásból – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budapesten. Soltész Miklós, aki egyben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke, a Regionális Menekültügyi … Olvass tovább
Keleten és nyugaton a helyzet változatlan
Kilenc Oscar-díjra jelölték az amerikai–német koprodukcióban készült Nyugaton a helyzet változatlan című filmet. A legjobb külföldi és amerikai film, a vizuális effektusok, hang és filmzene, a legjobb operatőr, maszk és látvány, valamint – az eredeti történettől eltérő – forgatókönyv kategóriájában van versenyben az Oscarért, és hamarosan kiderül, hány trófeát sikerül … Olvass tovább
Ennyi az annyi – hány férfi is marad Ukrajnában a háború végére?
Az oroszok az ukrán emberanyag-forrásokhoz képest igen sokan vannak, és ezen a tényen semmiféle vágyvezérelt köldöknézés nem tud változtatni. Robert C. Castel jegyzete. Néhány nappal ezelőtt a Világgazdaság, az Institute for the Study of War-t idézve arról cikkezett, hogy „Megdőlni látszik az elmélet, hogy »annyian vannak, mint az oroszok«, Moszkva … Olvass tovább