Legalább kétszáz honfitársunk esett el eddig a háborúban

Az ukrán hadsereg elitalakulatának számító Munkács 128. hegyivadász dandár legalább fele odaveszhetett a szoledari ütközetben. Pontos számokat nem lehet tudni, de az egyik Munkács közeli halottasház már megtelt a katonák holttesteivel. Az alakulat, és így az áldozatok nagy része magyar.

11 hónapja tart az orosz–ukrán háború. Az összecsapásokban tömegek vesztették életüket. A veszteségekben pedig kiemelkedik a munkácsi 128. hegyivadász dandár, amelyben a legtöbb kárpátaljai magyar teljesít szolgálatot – közölte az Origó. Ezt az alakulatot Kijev nem pihentette, nem vonta hátra, mint az ukrán nemzetiségű katonák alakulatait, hanem sorban a legkeményebb harcokban vetette be.

A portál beszámolója szerint sokan értetlenül állnak az előtt, hogy miért mindig a kárpátaljai alakulatot küldik a leghevesebb összecsapások helyszínére. A munkácsi dandár részt vett egyebek mellett a szoledári harcokban is, amit sok helyen csak „húsdarálóként” jellemeznek. Az ostromban mindkét fél irtózatos, tízezres véráldozatot hozott.

Az ukrán vezetés azért, hogy ne sokkolja a lakosságot és kedvezőbben tüntesse fel a háborút, korábban naponta csak öt-hat halálesetről számolt be. A hivatalos adatok még mindig csak tizenkét magyar áldozatról szólnak, pedig ennél sokkal többen estek el, a szám már hónapokkal ezelőtt elérte a kétszázat, azóta pedig tovább nőtt, és ez csak a jéghegy csúcsa lehet – tették hozzá.

A kárpátaljai magyarok helyzetéről az M1 híradója is beszámolt.

Forrás: magyarhirlap.hu

Nyitó kép: orosz rakétaindítás. Fotó: Anatolii STEPANOV / AFP