Az embernek tényleg lassan az az érzése, hogy a balliberális oldalon lévő niemandoknak az agytekervényeit valami kórság támadta meg.

Az európai parlamenti képviselők kedvence a liberális Guy Verhofstadt legutóbbi bejegyzésében úgy látja, a Facebooknak nincsenek értékei, csak pénzügyi érdekei. A Facebooknak nincsenek szabályai vagy eljárásai. Tehát a politikának ezeket rájuk kell erőltetnie. Az önszabályozás soha nem működött – szögezte le Guy Verhofstadt.

Tehát világos, a balga belga azt akarja, hogy a Facebookon csak a balliberális gondolatok és agyilag eltorzult ideák jelenjenek meg, mint például olyanok, mint amilyennel három nappal ezelőtt a fogtündér a következőképpen köszöntötte fel születésnapján Zelenszkíj művész urat.

Churchill

„Gratulálok Zelenszkijnek. Fiatal a hatalmas felelősséghez, de az ukrán Churchill lenyűgözően viseli” – fogalmazott a liberális EP-képviselő.

Vagyis Guy úgy látja, Zelenszkij az ukrán Churchill. Mondhatni mákszemnyi ismerete sincs ennek a fogászatot is messze elkerülő figurának, mert ha rövid időre is belelapozott volna valamelyik Churchillről szóló tanulmányba, tudhatná, hogy Winston és a többi politikus között az volt a különbség, hogy ő saját éleslátására támaszkodott és annak alapján cselekedett. Nem úgy tett, mint politikus társai és ahogy a maiak is teszik, hogy úsznak az árral, mert a fősodor ezt kívánja, ráadásul, még hasznot és dicsőséget próbálnak elérni.

A legborzasztóbb az egészben, hogy Verhofstadt már volt miniszterelnök, most pedig európai parlamenti képviselő, aki jól érzi magát liberális elmebeteg padtársai között, hiszen jelenleg – civilizációt tönkreverő eszmefuttatásaikkal – ők adják a többséget.

Gondoljunk csak bele, magyar követőik is akadnak szép számmal, hogy mást ne mondjunk, itt fröcsög a nyakunkba az árnyékszékről a DK-s házaspár.

Ma például mindketten tettek bejegyzést a Facebookra a miniszterelnököt kritizálva, azért, amit az EU-ról mondott. (Erről a Civilek.Info is beszámolt.) Erre Ferenc így reagált:

„A hazafiak ma európaiak és ellenzékben vannak. Az ellenzék ezzel a rongy világgal, amit a kormányfő képvisel, szemben áll.”

A kérdés, mit értünk hazafiság alatt. Semmi esetre sem azt, hogy a hazafi folyamatosan áskálódik országa ellen, mert remeg a hatalomért. Ha pedig a hazafiságot Európa jelenti, az értelmezhetetlen. Persze nem kizárt, hogy van olyan európai ország, amely szeretne az olvasztó tégelybe kerülni. Ha így van, javasolnám a hazafias DK-s házaspárnak, költözzenek oda és akkor Klárikának sem kellene kiírnia, hogy ellenzékben vannak.

DK-facebook