Az érdeklődők március 3-án éjfélig jelentkezhetnek a megújult iranyasereg.hu karrieroldalon és a fővárosi, illetve vármegyeszékhelyi toborzó ügyfélszolgálati irodákban.

A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága (MH KIKNYP) szerdán hívta fel a figyelmet, hogy ismét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra.

Az MTI-nek küldött közleményükben emlékeztettek: február 13-án a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elindította azt az egész évet átfogó, országos toborzó kampányt, amelynek célja, hogy minél többen, köztük a fiatalok megismerhessék a Magyar Honvédség által kínált szolgálati formákat és életpálya-lehetőségeket.

Hozzátették: a honvédség által kínált egyik lehetőség az önkéntes katonai szolgálat, ami egy olyan képzési és kereseti alternatíva, amely főként azokat a fiatalokat szólítja meg, akik az adott tanévben valamiért kénytelenek elhalasztani felsőfokú tanulmányaik megkezdését, illetve szeretnék kipróbálni magukat a katonai pályán.

Aki elmúlt 18 éves, rendelkezik magyar állampolgársággal, és személyesen is meg akar róla bizonyosodni, hogy a bátorság, az összetartó közösség, a high-tech haderő nem csak szlogenek, március 3-a éjfélig jelentkezhet a megújult iranyasereg.hu karrieroldalon, valamint a toborzóirodákban – írták.

A képzés első két hónapjában résztvevők erre az időszakra fizetést is kapnak, akik pedig a program második részében speciális területet választanak, már a garantált bérminimumot kapják meg havi fizetésként. A résztvevőknek jár ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, valamint utazási költségtérítés. Aki nem vállalja a napi 8 órás szolgálatteljesítésre történő beutazást, annak lehetősége van szállást is igényelni.

Legalább 6 hónap teljesítésével 16 vagy 32, egyéves szolgálattal akár 64 felvételi többletpontot is lehet szerezni a felsőoktatási felvételi eljárásban. A sikeres teljesítés az Acélkocka Altisztképzési Rendszerbe történő jelentkezés esetén is előnyt jelent – jegyezték meg.

Közölték azt is, a kiképzések március 13-án indulnak, tervezetten az ország valamennyi vármegyeszékhelyén, a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinél.

Felhívták a figyelmet arra: a fizikai és szellemi kihívást támasztó szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de már a kiképzés közben bárki dönthet úgy is, hogy szerződéses katona lesz vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása, illetve civil munkája mellett tartalékosként bizonyítja.

Megjegyezték: a program elmúlt két évében két kiképzési ciklusban mintegy ezren vettek részt. Hozzátették: sokan megtalálják számításukat a honvédségnél, a tartalékos katonák közül – beleértve a program résztvevőit is – tavaly több mint 400-an választották a szerződéses katonai szolgálatot.

A tájékoztatás szerint azok, akik teljesítik az önkéntes katonai szolgálat 3 program második ciklusát, és megfelelnek a missziós feltételeknek, részt vehetnek a soron következő missziós felkészítésen is. Annak sikeres elvégzése után, tartalékos vagy szerződéses jogviszony vállalásával, missziós szolgálatot is vállalhatnak.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a toborzókampány valamennyi szolgálati formára kiterjed, az önkéntes katonai szolgálat mellett minden hónapban indul alapkiképzés a szerződéses és a tartalékos szolgálatra jelentkezőknek, míg az idei altisztképzésre, az úgynevezett Acélkocka programra augusztusban lesz a bevonulás.

Forrás és teljes cikk: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: Magyar Honvédség