Azt az ajánlatot tettem a fiataloknak, hogy lépjünk szövetségre, csatlakozzanak egy olyan haderőhöz, amely a bátrak hadereje – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebookon vasárnap közzétett videóban.

A miniszter hangsúlyozta: a magyar haderő eszközrendszerében is megújul: új szárazföldi eszközök, új légvédelmi és légierős eszközök érkeznek.

„Arra kértem a magyar fiatalokat, abba a szövetségbe hívtam őket, hogy csatlakozzanak egy olyan közösséghez, amely adja az összetartozás örömét, a kiképzettség önbizalmát, az életen át tartó barátokat, társítva egy nagyon komoly és versenyképes juttatási rendszerrel.”

Várunk mindenkit a magyar hadseregbe, mert mi készen állunk. Te is készen állsz? – fogalmazott a miniszter a videóban.

Hozzátette, hogy ez a nemzet ezer éve itt él a Kárpátokban, és nemzeti erényünk, a bátorság példáját mutatta sok száz éven keresztül.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a videóban arról beszélt, hogy a Magyar Honvédségnél elkezdődött a fiatalítás, várják a friss erőt, éppen ezért egy egész éves, elsősorban a fiatalokat toborzó kampányba kezdenek.

Míg a baloldal leépítette a haderőt, addig Magyarország mostani kormánya megbecsüli a katonákat és modern hadsereget épít. Ez különösen fontos, hiszen a veszélyek korát éljük, a szomszédunkban háború dúl, a békéhez pedig erő kell – tette hozzá Nyitrai Zsolt.

 

Forrás: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: MTI/Bús Csaba