Az ítélethirdetés során rendőrök vonultak be a tárgyalóterembe, miután az eljáró bíró ki akarta üríttetni a termet, mert a hallgatóság elénekelte a Szózatot. A CitizenGO jogvédő szervezet petíciót indított, hogy Novák Katalin köztársasági elnök asszony részesítse köztársasági kegyelemben Budaházy Györgyöt és társait. 

Ítéletet hirdetett ma másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla a terrorizmussal vádolt Budaházy György és társai elleni megismételt büntetőeljárásban – írja a Mandiner.  A zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben kihirdetett ítéletben a bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottak többségét terrorcselekmény elkövetésében.

Az első rendű vádlott Budaházy György 17 év fegyházbüntetését hat évre csökkentette a bíróság,

cselekményét ugyanis nem három, csak egy rendbeli terrorcselekménynek minősítette. Büntetésébe beszámítják az eddig letartóztatásban, illetve bűnügyi felügyeletben eltöltött időt. Ugyanezen indokok miatt több más terhet büntetését is csökkentették. A másodrendű és harmadrendű vádlottat 5 és fél évre ítélte a bíróság, a negyed- és ötödrendű, valamint a nyolcadik és kilencedik rendű vádlott 5-5 évet kapott. Ezzel együtt volt olyan vádlott, akiknek büntetését súlyosították. Az ítélet hat vádlott esetében jogerőre emelkedett, míg négy terhelt esetében fellebbezésnek van helye.

Feszültség a tárgyalóteremben

Az ítélet kihirdetése után a hallgatóság elénekelte a Szózatot, amelyre reagálva Török Zsolt, a bírói tanács elnöke ki akarta ürítteni a termet. A tárgyalóterembe ennek megfelelően rendőrök vonultak be, hogy foganatosítsák a bírói döntést, de rövid huzavona után mégis folytatódott az ítélet indoklásának ismertetése és mindenki bent maradhatott a teremben.

A bíróság indoklása szerint az Ítélőtábla nem értett egyet azzal a védői érveléssel, hogy az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék több eljárási szabálysértést követett el és azzal sem, hogy megsértette a pártatlanság elvét.

Petíció indul köztársasági kegyelemért

A CitizenGO jogvédő szervezet petíciót indított, hogy Novák Katalin köztársasági elnök asszony részesítse köztársasági kegyelemben Budaházy Györgyöt és társait. Szerintük Budaházy György és társai ügyében hozott ítélet mélyen sérti a társadalmi igazságérzetet, és rombolja a jogállamiságba vetett hitet. Különösen annak ismeretében igaz ez, hogy számos jogtalanság, civil, ártatlan emberek ellen elkövetett súlyos bűncselekmény maradt megtorlatlanul a 2010 előtti időkben és sajnos azóta is.

Előzmények

Az immár 13 éve tartó eljárásban Budaházy Györgyöt és 16 társát azzal vádolják, hogy 2007-ben és 2008-ban politikusok – így Hiller István és Kóka János – ingatlanjai ellen intéztek támadásokat, és ők verték meg Csintalan Sándort politikust, televíziós műsorvezetőt is.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2010-ben nyújtott be vádiratot a Hunnia-ügyként is elhíresült eljárásban terrorcselekmény, valamint aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés miatt. A vádlottak végig tagadták a bűnösségüket.

Azóta született egy első fokú ítélet 2016-ban, amelyet hatályon kívül helyeztek 2018-ban.

A megismételt első fokú eljárásban tavaly hirdettek ítéletet, amelyben Budaházy Györgyöt 17 év fegyházra ítélték,

miután a bíróság bizonyítottnak találta a bűnszervezetben elkövetett terrorcselekmény elkövetését.

Rajta kívül öt vádlott kapott súlyos, több, mint tíz éves szabadságvesztést, de a terheltek többsége is letöltendő börtönt kapott.

Számos közéleti szereplő állat nyilvánosan az elmúlt hetekben Budaházy György és társai mellett

Dr. Csókay András idegsebész professzor:

„Az hogy őket bárminemű börtönre ítéljék, az egyszerűen nonszensz. És remélem, hogy végülis a keresztény, nemzeti és polgári kormányunk ezt nem fogja megengedni.”

Skrabski Fruzsina újságíró, filmrendező:

„Tudjuk, kik az igazi bűnösök, Gyurcsány, Gergényi és a többiek. Ők ott mosolyognak és vigyorognak, és élik mindennapjaikat. És azok az emberek, akik megpróbáltak valaki tenni, őket fenyegetik börtönnel, és őket nevezik terroristáknak.

(…)

Nagyon-nagyon küzdök azért, hogy a Budaházy-per áldozatai végre megszabaduljanak ettől a folyamatos meghurcoltatástól, és végre szabadok legyenek ezek az emberek, hazamehessenek a családjaikhoz, feleségükhöz, gyermekeikhez, normális életet éljenek. Nagyon bízom a köztársasági elnöki kegyelemben. Kérem, írják alá az erről szóló petíciót!”

Dr. Földi László biztonságpolitikai szakértő:

„Abban a persorozatban, amely Budaházy György és társai ellen folyik immáron másfél évtizede, nyomát nem látjuk ennek a bizonyos igazságszolgáltatásnak. Hiszen ha el is követtek bármit is, az nem életelleni cselekmény volt, hogy tizenöt éven keresztül meghurcoljanak embereket.

(…)

Kérem a kedves nézőket, hogy írják alá a petíciót az ügyben, hogy a köztársasági elnök adjon kegyelmet akkor is, ha a bíró ismét eltévedne a jog vagy igazság labirintusában!”

Schiffer András jogász:

„Az erőszakos cselekményekért természetesen minden országban büntetés jár. Ugyanakkor Budaházy György és társai bőven kitöltötték már azt a bütetést, amit egyébként az erőszakos cselekményekért ki szoktak Magyarországon osztani. Budaházy György és társai most már hosszabb ideje vannak büntetőeljárás alatt, mint ebben az ügyben az eddig legmagasabb kiszabott letöltendő szabadságvesztés. Ráadásul olyan cselekedetekre varrta rá a bíróság, illetve a vádhatóság, az ügyészség a terrorcselekményt, amelyet az elmúlt évek európai terrorcselekményei fényében egészen valószerűtlennek látszanak.

És külön felháborító az, hogy miközben a 2010-es kormányváltás után 13 évvel a 2006-os rendőrterror fő felelősei, politikai felelősei, megbízói, megrendelői elkerülték az igazságszolgáltatást, ma látványosan az igazságszolgáltatás Budaházy Györgyön és társain kíván példát statuálni.

Mindenkit az emberi jogok egyformán megilletnek függetlenül világnézettől, politikai hitvallástól. Éppen ezért senki, tehát Budaházy György és társai sem lehetnek táldozatai annak, hogy az igazságszolgáltatás most példát akar statuálni, különböző politikai, világnézeti célzattal meg akarja mutatni Budaházy Györgynek és társainak, hogy ki az úr a háznál.

(…)

Éppen ezért azt gondolom, hogy világnézettől, politikai meggyőződéstől függetlenül ki kell állnunk Budaházy György és társai mellett. És ezért hívom fel Önöket arra, hogy írják alá azt a Novák Katalin köztársasági elnöknek címzett kegyelmi kérvényt, amit nagyon remélem, hogy a köztársasági elnök asszony minél hamarabb, lehetőleg már eljárási kegyelemként, de a napokban várható jogerős ítélet után adott esetben végrehajtási kegyelemként tud majd jegyezni.”

Forrás: civilek.info / Mandiner / CitizenGO

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi