Mint ismert, minden alapot nélkülözve lenácizta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert Ungváry Krisztián. Emlékezetes, hogy éppen a történészről derült ki néhány éve, hogy náci egyenruhákat árul az interneten.

Meddig kell még tűrnünk a holokauszt relativizálását, a náci jelzővel való felelőtlen dobálózást? – tette fel a kérdést Veszprémy László Bernát a Mandineren megjelent írásában.

A szerző felidézte cikkében, hogy mit mondott Gulyás Gergely:

„Az természetesen igaz, hogy egy faj van, az a homo sapiens. És ezen belül vannak különböző népcsoportok, hogy ha úgy tetszik. Ez egy, a magyar népcsoport (…), a magyar faj elleni döntés. De ha önt ez a szó zavarja, akkor annyiban, hogy ez egy magyarellenes bosszú, ami kifejezetten a magyarokat érinti.”

Majd idézte Ungváry reakcióját is:

„Az egyetlenegy kultúra vagy szubkultúra, amelyik abban az értelemben használja a faj kifejezést, hogy mondjuk magyar faj, német faj meg árja faj, az a náci közbeszéd. Tehát Gulyás Gergelynek sikerült alapvetően náci terminológiákkal kifejeznie azt, amit gondolt.”

Hogyan vált lehetségessé, hogy a náci kifejezéssel való felelőtlen dobálózás, és ilyen értelemben a nácizmus bűneinek és a holokauszt relativizálásának jelensége így elburjánozzon a hazai közéletben? Hol volt a felelős, demokratikus értelmiség, amikor fel kellett volna emelnie mutatóujját, avagy rá kellett volna pislantani arra a bizonyos erkölcsi iránytűre? – teszi fel a kérdést Veszprémy.

A Mandiner másik szerzője Kohán Mátyás pedig a következőképpen fogalmazott  Ungváry felháborító szavaira reagálva:

„Az embernek az életben korlátozott számú barnaeső-patronja van. Minden esetben, amikor nem nácit talál el vele, a nácizás élét tompítja egy kicsit.

Aztán még egy kicsit. Aztán meg teljesen tompává teszi. Pedig épp a nácizmus áldozatai miatt nem hagyhatjuk olcsó bazári lózunggá silányulni a nácizást. Akinek egy pimaszul kiegyensúlyozott jobbközép miniszter náci, az nevetségessé teszi magát; és annak fognak a legkevésbé hinni, mikor valódi nácik láttán nácit kiált. Az olyan lesz, mint Putyin, aki megpróbálta egész Ukrajnát megdobálni barnaeső-patronnal, s egy nagy, üres nácizással megindokolni egy értelmetlen háborút. Neki köszönhetik a valódi ukrán nácik, hogy most már senkit nem zavarnak. Élő egyenesben látjuk, milyen veszélyes dolog farkast kiáltani. Óvatosan tehát azokkal a barnaeső-patronokkal. Ne pazaroljunk. Néhány később még jól jöhet.”

Forrás: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd