Közterület vagy közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.

Sára Botond fővárosi főispán harmincnapos határidővel írta elő, hogy a Fővárosi Közgyűlés átnevezze a XIII. kerületi Horn Gyula sétányt – írja a Magyar Nemzet.

Módosítani kell a Horn Gyula sétány nevét – jelentette be Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa a közösségi oldalán, ahol közzétette az erről szóló kormányhivatali határozatot.

Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője március 21-i határozatában a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényre hivatkozik. A 14. paragrafus második bekezdése szerint közterület vagy közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, sem olyan kifejezés vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés decemberi ülésén jelezte, hogy felülvizsgálatot tart szükségesnek azzal a nyári fővárosi határozattal szemben, amely lehetővé tette, hogy Horn Gyula volt szocialista miniszterelnökről nevezzenek el egy XIII. kerületi sétányt.

Fotó: MTI