Aggodalomkeltőnek nevezte David Pressman amerikai nagykövet, hogy Orbán Viktor március elején Magyarország ellenfeleként azonosította az Egyesült Államokat írta meg a Népszava, amelynek újságírója Szegedre kísérhette el a diplomatát. A „bizalmas beszélgetésekről” az amerikai nagykövetség engedélyével a szociáldemokrata napilap annyit azért elárult, hogy David Pressman szerint szövetséges ország részéről példátlan az ilyesfajta Amerika-ellenes retorika.

Az nem teljesen egyértelmű, hogy a diplomata Orbán Viktor milyen kijelentésére utal. A magyar miniszterelnök a kormánypárti frakciók előtt tartott ülésen februárban valóban azonosított ellenfeleket, ezek között azonban nem szerepelt az Egyesült Államok. A kormányfő három csoportot nevezett meg:

  1. a háborúpárti nemzetközi érdekcsoportokat, amelyek a Biden-adminisztrációból, a háborúpárti brüsszeli bürokratákból és háborúpárti politikusokból állnak,
  2. a Gyurcsány vezette dollárbaloldalt, amelyet szerinte kilóra megvettek, és csak azt teszik, amit a megbízóik kérnek,
  3. valamint a nemzetközi spekulánsokat nevezte meg, akik a háborús időkben haszonra akarnak szert tenni.

Az amerikai nagykövet nehezményezte, hogy – legalábbis az ő meglátása szerint – az Orbán-kormány a háború ellenére sem távolodott el Oroszországtól. Szerinte az ezzel kapcsolatos aggályokban kétpárti egyetértés van az Egyesült Államokban, és teljes konszenzus a nemzetbiztonsági körökben, sőt az ellenzéki Republikánus Párt egyes tagjainak még keményebb az álláspontja a magyar vezetéssel kapcsolatban.

Szerinte ezek alapján – szerinte –  a Fidesz hiába bízik abban, hogy a jövő évi amerikai elnökválasztás kimenetele fordulatot hoz a kétoldalú kapcsolatokban.

A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.

Kép: Facebook