A vidék fejlesztésének fontosságáról és turizmussal való kapcsolatáról beszélt Lázár János építési és közlekedési miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tokajon csütörtökön, az ötcsillagos Minaro Hotel átadásán.
Lázár János úgy fogalmazott, a fideszes politikusok, köztük ő is azt gondolják, „ez az ország még nincs kész”, és Magyarország az Európai Unió átlagos fejlettségéhez képest „70-80 százalékos sávban tartózkodik”.
Hozzátette, biztosak abban, hogy az ország tartalékát a vidék jelenti, és a kormány célja kettős ezen a területen.
Egyrészt szeretnének létrehozni a Miskolc-Debrecen-Nyíregyháza övezetben egy „olyan gazdasági zónát, amely Magyarország legfejlettebb ipari gazdasági övezetévé válik”, és amely versenyképes lesz Budapesttel és Győrrel. Hangsúlyozta, önmagában a debreceni gazdasági övezet fejlesztése ezermilliárd forintos kiadást fog jelenteni a következő években. Ehhez nagyban hozzá fog járulni a vidéki turizmus fejlesztése – tette hozzá.
A miniszter kiemelte: egy ötcsillagos szálloda egy térség számára olyan befektetés, amely bizonyítja, hogy nemcsak élni lesz jó vidéken, hanem befektetni is érdemes. Ehhez szeretne hozzájárulni a kormány amikor az infrastruktúrát fejleszti – hangsúlyozta Lázár János.
Legnagyobb sikerükként említette a Miskolc-Kassa autópálya megépítését, valamint kiemelte a 37-es út négysávosítását és a Tokaj-Zemplén Fejlesztési Program elindítását.
Kijelentette: a kormány elszánt Tokaj további fejlesztésében és a lehetőségek biztosításában.
A megnyitón Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a beruházás által létrejött új munkahelyek összeköthetők a térség adottságaival és a turizmussal.
Forrás: Magyar Nemzet
Kiemelt kép: MTI