Még a baloldali szavazók háromnegyede szerint is a magyar EP-képviselőknek kutya kötelessége az uniós pénzek biztosításért történő kiállás, és nem pedig annak visszatartásáért végzett aknamunka.

A magyar lakosság négyötöde (80 százalék), de még a baloldali szavazók háromnegyede (75 százalék) is egyetért abban, hogy a magyar EP-képviselők hazafias kötelessége, hogy munkájukkal minél több uniós forrást szerezzenek hazánk számára – olvasható a Real PR 93. közvélemény-kutatásában.

A felmérés szerint – amelyet május 2. és 4. között készítettek ezer ember telefonos megkérdezésével – a budapesti (76 százalék) és vidéki szavazók (81 százalék) egyaránt az uniós pénzek biztosítását, és nem pedig annak visszatartását várnák el.

Kiemelték, hogy

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője arról nyilatkozott a közelmúltban, hogy hazafias kötelezettségének érzi megakadályozni az uniós pénzek Magyarországra érkezését a korrupcióra hivatkozva.

A magyar lakosság azonban éppen ellenkezőleg gondolkodik erről: 80 százaléknyian azt tekintik a képviselők hazafias kötelességének, hogy minél több uniós forrás megszerzését segítsék elő munkájukkal az ország számára. Csak alig egytizednyien osztják Molnár Csaba nézetét, 12 százalék nem várja el a magyar EP-képviselőktől a források megszerzését, további 8 százaléknyian pedig nem tudtak válaszolni – írták.

Hasonló eredmények láthatók a biztos szavazók körében: 82 százalék azok aránya, akik a képviselők hazafias kötelességének tekintik az uniós pénzekhez való hozzájutás érdekében végzett munkát, és mindössze 11 százalék azok aránya, akik szerint a képviselőknek ez nem feltétlen feladatuk.

Megállapították:

ritkán látni olyan politikai kérdést, amellyel a kormánypártiak és a baloldaliak nagy többsége is egyetért, az EP-képviselők kötelezettsége azonban ilyen.

A Fidesz szavazói szinte teljesen egységesen (93 százalékuk) úgy vélekednek, hogy a magyar európai parlamenti képviselők hazafias kötelessége minél több uniós támogatást szerezni Magyarország számára.

A baloldali szavazók háromnegyede (75 százalék) szintén elvárná a képviselőktől a támogatások biztosítását, és csupán 16 százalékuk gondolkodik ellenkezőleg, ez utóbbi arány a kormánypárti szavazók között jelentéktelen (4 százalék) – tették hozzá.

A politikai témák többségénél szignifikáns véleménykülönbség tapasztalható a fővárosiak és a vidékiek között, az itt vizsgált kérdés viszont szintén kivételt jelent ebből a szempontból.

Mindkét lakossági csoport döntő többsége elvárja a magyar EP-képviselőktől, hogy Magyarország érdekében mindent megtegyenek az EU-s források megszerzéséért. Vidéken 81 százalék, a budapestiek körében 76 százalék ez az arány, az ellenvélemények aránya a fővárosban 14 százalék, azon kívül mindössze 11 százalék – áll a felmérés összegzésében.

MTI

Címlapkép: Illusztráció / Molnár Csaba / Fotó: MTI/Kovács Anikó