Anyák napi poszttal jelentkezett és ismét megmutatta a nagyvilágnak cseperedő hármasikreit Rúzsa Magdi.
Anyák napja alkalmából egy nosztalgiázó bejegyzést tett közzé az énekesnő közösségi oldalán. A szövegből kiderült, hogy akadtak nehezebb időszakok az életében. Majd azzal folytatta, „aztán az idő elkezdte szépíteni a dolgokat, no és elkezdett engem is tanítani…”
„Harangoztak.. Amott kutyák ugattak, valahol hangos kiabálás, hordták éppen be a szénát.
De szerettem ezt az illatot.. A mai napig jó mélyet szippantok a levegőből, ha valahol megérzem. Andalogtam hazafelé, s közben eldöntöttem, hogy én úgy elmegyek innen, ha az Isten megsegít.
Különben is minek születtem én ide, nincs itt semmi, ami nekem adni tudna.
A szegíny gyerek meg szegíny gyerek, lehetőséget se kap, marad a kapa.
Ez a rohadt kapa. Lecsúsztattam hát a vállamról és bele is rúgtam egy jó nagyot.
– Fáradt vagy? Kérdezte a kapuban anyám.
Nem mondtam semmit, csak lefeküdtem az udvar közepén és csendben szipogtam.
-Utálok itt mindent. Megfeszítette a dac az arcomat miközben felültem, hogy anyám jobban lássa a tekintetem.
Sose felejtem el a szomorúságot, amit akkor láttam rajta.
Aztán az idő elkezdte szépíteni a dolgokat, no és elkezdett engem is tanítani..
Volt azért ott szép is és tanítás a diófa tövében, a könnyek és nevetések súlya alatt. Volt oka a lehetetlen helyzeteknek, a kilátástalanságnak. Ha ütött, és megtört bennünket ott a sors keze, azért kaptunk is.
Mindez megtanított bennünket összetartozni, jó szomszédnak vagy rokonnak lenni. Akárhogy is, de szükségünk volt egymásra, hát összefogtunk. Ha semmink nem volt, nem volt, ha meg volt megosztottuk. Kicsik, nagyok.
Mégis csak van valami ebben a vajdasági levegőben, létben, ami megbabonáz újra és újra, a maga szomorú, olykor meg vidám múltjával együtt.
Sose hittem volna, hogy könnybe lábadt szemmel fogom majd megmutatni a gyerekeimnek ezt a naplementét, ami csak itt van a világon egyedül.
S közben nézem az arcukat s látom bennük a Krivajban békászó kicsi Magdit, meg a Horgász-szigeten betyárkodó kicsi Vilit.
Aztán összemosódik előttem a kép és elcsuklott hangon mondom:
– No itt született, anya meg apa.”
Rúzsa Magdi Facebook oldala
