Ha az ellenzéki pártok nem tudtak demokratikusan kormányt váltani, akkor most megpróbálják az önmagát „független–objektív” sajtónak nevező kormányellenes, sokszor aktivista újságírást megerősíteni. A cél az, hogy a közvéleményen keresztül elbizonytalanítsák a magyarokat – mondta el Nagy Ervin filozófus, az Origónak adott interjúban.

A XXI. Század Intézet elemzője szerint ha sikerül a baloldali pártoknak az egyre szélsőségesebb eszközökkel és a botránypolitizálással a társadalmi rendet megbontani, a kormányellenes sajtóval pedig az embereket elbizonytalanítani, akkor meginog a politikai stabilitás. Ha sikerül meggyengíteni a Fidesz pozícióját, akkor a kormány nem tud sikeres, szuverén politikát folytatni. Ez most a rövid távú stratégiája a dollárbaloldalnak. Nagy Ervin azt is hangsúlyozta, hogy várható egyfajta nyomásgyakorlás a háborúhoz való viszonyunkkal kapcsolatban: arra próbálják rákényszeríteni a kormányt, hogy szállítsunk fegyvereket mi is az orosz–ukrán frontra. Ezzel együtt nőni fog a dollármédiához beáramló támogatások nagyságrendje is.

Történelmi vereséget szenvedett el tavaly a baloldal. – folytatta a filozófus. Hiába fogtak össze a pártok, hiába olvasztották be a Jobbikot és a Momentumot a szivárványkoalícióba, és hiába érkezett komoly anyagi támogatás a tengerentúlról, végül elbuktak.

Másik oldalról nézve viszont borzalmasan rossz befektetés volt anyagilag támogatni a Márki-Zay Péter vezette listát. A kormányellenes sajtót ez idáig is dotálták Brüsszelből és Washingtonból, tény, hogy a Biden-adminisztráció ez elmúlt években, a Soros-hálózat pedig a rendszerváltoztatás óta jelen van, de kétségtelen, hogy egyre növekszik a beavatkozás mértéke. Ennek oka pedig egyértelműen az, hogy a donorok stratégiát váltottak.

Nagy Ervin

Nagy Ervin filozófus/Forrás/XXI. Század Intézet

HA AZ ELLENZÉKI PÁRTOK NEM TUDTAK DEMOKRATIKUSAN KORMÁNYT BUKTATNI, AKKOR MOST MEGPRÓBÁLJÁK AZ ÖNMAGÁT „FÜGGETLEN–OBJEKTÍV” SAJTÓNAK NEVEZŐ KORMÁNYELLENES, SOKSZOR AKTIVISTA ÚJSÁGÍRÁST MEGERŐSÍTENI. A CÉL AZ, HOGY A KÖZVÉLEMÉNYEN KERESZTÜL ELBIZONYTALANÍTSÁK A MAGYAROKAT.

Abban hisznek, hogy ha demokratikusan nem sikerült megdönteni az Orbán-kormányt, akkor más eszközökkel kell megpróbálni. Ha sikerül a baloldali pártoknak az egyre szélsőségesebb eszközökkel és a botránypolitikával a társadalmi rendet megbontani, a kormányellenes sajtóval pedig az embereket elbizonytalanítani, akkor meginog a politikai stabilitás. Ha sikerül meggyengíteni a Fidesz pozícióját, akkor a kormány nem tud sikeres szuverén politikát folytatni.

Ez most a rövid távú stratégia. Ezért megy a hangulatkeltés a baloldalon, ezért mennek neki a kordonnak és munkájukat végző rendőröknek az ellenzéki politikusok.

Kritikus szintet ért el a külföldi befolyás a magyar nyilvánosságban. A XXI. Század Intézetnél készítettünk erről egy hosszabb tanulmányt, Veszélyben a médiaszuverenitás címmel. A kutatás során világossá vált számunkra, hogy

A BALLIBERÁLIS MÉDIÁBAN A DONOROK KÖZÖTT DOBOGÓS HELYEN SZEREPELNEK A SOROS GYÖRGY ÁLTAL IRÁNYÍTOTT-BIRTOKOLT NYÍLT TÁRSADALOM ALAPÍTVÁNYOK, AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK KORMÁNYÜGYNÖKSÉGEI, A NEMZETKÖZI ALAPÍTVÁNYHÁLÓZATOK ÉS A GLOBÁLIS NAGYVÁLLALATI SZEKTOR SZEREPLŐI.

Jövőre önkormányzati választások lesznek, így mindez kiegészül azzal a szándékkal is, hogy minél több helyen sikerüljön olyan politikai csoportokat és személyeket önkormányzati pozícióba juttatni, amik és akik kiszolgálják majd a birodalmi érdekeket.

MIVEL AZ ELLENZÉKI PÁRTOK ARRA KÉSZÜLNEK, HOGY A NAGYVÁROSOKBAN NEM PÁRTKÉNT, HANEM CIVIL SZERVEZETEKBE RENDEZŐDVE INDULNAK EL, ÍGY VAN ESÉLY ARRA, HOGY HA MEG TUDJÁK TÉVESZTENI A VÁLASZTÓPOLGÁROKAT, AKKOR HATÉKONYAN LÉPNEK FEL ÉS SIKEREKET ÉRNEK EL.

Így a külföldi befektetések nagyobb haszonnal járnának majd. Nem is beszélve arról, hogy a jelenlegi jogszabályok szerint civil szervezeteken keresztül ismét el tudnák fogadni a baloldali pártok a tengerentúlról érkező támogatásokat.

Forrás és teljes cikk: Origo

Kiemelt kép: Magyar Nemzet