Június 10-én, szombaton 11 órakor hatodszor rendez Magyarország-szerte gyermekemelést a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, kiállva a gyermekvállalás, a családalapítás fontossága mellett.

A Kárpát-medencei szintű kezdeményezéshez a gyermekes családok Dunaszerdahely városából harmadszor csatlakozhatnak, a Szövetség a Közös Célokért szervezésében.

A szervezők a kezdeményezéssel a világjárvány, a háborús helyzet és a gazdasági infláció okozta bizonytalanságban is arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a gyermek az állandó biztos pont az életünkben.

Ahogy a mottó: Körülöttünk forog a világ! – is utal rá, a szülőknek a gyermek, a gyermeknek pedig a szülők jelentik az egész világot.

Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója a dunaszerdahelyi rendezvényről elmondta, 10 órától színes programokkal készülnek, fellépnek a Komenský és az Október utcai óvodások, valamint kísérő programként a Varázsműhely baba-mama klub tart ingyenes foglalkozást, Varga Marika pedig bemutatja az Auróra babahordozók helyes használatát.

Idén rendhagyó módon a visszaszámlálás előtt flashmob formájában lehet csatlakozni a gyermekemeléshez, amikor is egy közös körtáncra kerül sor, majd a hagyományok szerint a gyerekeket szüleik pontban 11 órakor emelik fel.

A flashmob alapjának számító körtáncba bárki bekapcsolódhat, amikor meghallja a jól ismert zenét: „Kicsi vagyok én, majd meg növök én….” A táncot és mozdulatokat innen lehet ellesni.

Felvidék.ma

Kiemelt kép: MTI/Vajda János