Nem tudom, eleget olvastak-e már az érzékenyítésről. Aligha, mert az ezért felelős emberek még mindig úgy érzékelik, nem vagyunk elég érzékenyek, hiszen nem múlik el nap, hogy a sajtó ne cikkezne erről a fontos tevékenységről.

Ha valaki nem tudná, ez egy műszó, amely nem túl régen vonult be a köztudatba, és igen hamar nagy karriert futott be. Fő felelősei az egyre inkább eltorzult lelkű nyugati társadalom aktivistái, akik életüket (és valószínűleg a háttérből őket mozgatók pénzét) tették fel arra, hogy meggyőzzenek bennünket, érzéketlen, antihumánus lényeket arról, hogy a szexuálisan elferdült, ám életük minden percében magamutogató LMBTQ-közösség alá tartozókat, a szegény szerencsétlen bűnöző migránsokat, valamint mindenfajta egyéb „másságot” szeretni, támogatni, elviselni kötelességünk. Méghozzá nagy-nagy megértéssel. Legyenek bármilyen ostobák, undorítók, bűnözők, provokálók stb.

Nem zavarja őket az sem, hogy például a magyar társadalom már rég tudomásul vette, bizony vannak ilyen jelenségek bőséggel, csak éppen azt nem szeretné, ha naponta, szinte az élet minden pillanatában erről a témáról és ezekről az emberekről kellene olvasnia, hallania. Ám az érzékenyítők nem nyugszanak. Nem elégedtek meg azzal, hogy már legalább öt éve szinte nincs is újság, folyóirat, amely ne foglalkozna rengeteget ezzel a „túltolt” problémával, bizony ezekben a napokban is tele van a sajtó vele.

Már csak azért is, mert a provokátorok remekül dolgoznak. Nekik minden nap világgá kell kürtölniük, hogy genderügyben mi történik. Ezekben a napokban éppen arról kényszerültünk értesülni, hogy Hollandiában egy férfi lett az év legszebb nője. Friss hír az is, hogy Németországban intézményesített megrontási kísérlet zajlik, több óvodában is úgynevezett vetkőzőszobába terelnék a gyerekeket, hogy szexuális játszadozásuk közepette megismerjék a másik nemet.

Hogy ki ne maradjunk a jóból, nálunk is van pedofilbotrány, ugyanis velejéig aljas alakok 3–12 év közötti gyermekeket kényszerítettek – veréssel, erőszakkal – arra, hogy szexuális sanyargatásnak vessék alá magukat. S az undorító véglények – egyiknek, másiknak még a magyar parlamenthez is van némi köze – még videóra is vették cselekedeteiket.

Az ilyenféle érzékenyítő emberek egyébként ma már – legalábbis a művelt Nyugaton – igen nagy megbecsülésnek örvendenek, ráadásul a sajtó is nagy felületeken támogatja őket. Így hát, ha akarjuk, ha nem

részeseivé válunk minden olyan eseménynek, amelyet az érzékenyítők a figyelmünkbe ajánlanak.

A jelenségről 3–4 évvel ezelőtt magam is írtam, mégpedig abból az alkalomból, hogy egy híres német fotós – elegáns lapok megbízásából – a Föld legnagyobb városait járhatta be, hogy a metropoliszok életét megörökítse. (Irigylésre méltó foglalkozás, lássuk be.) Így jutott el Indiába is. Nos, ezt a tehetséges embert már annyira érzékenyítették, hogy a fotóalbumát beharangozó írásában azt tudatta az érdeklődőkkel, be szerette volna mutatni ennek a végtelenül változatos indiai társadalomnak az életét, amely nagyon ősi és egyben végletesen modern.

Ehhez sietett hozzátenni, hogy nem válogatott: idős, fiatal, transznemű és szigorú, turbános úr, pásztor és üzletasszony egyaránt érdekelte őt. Nos, Indiát egy parányit is ismerve, nehezen hinném, hogy ugyanolyan arányban talált volna arrafelé transzneműt, mint szigorú turbános urat. Csakhogy őt már érzékenyítették, így könyve azt sugallta, az emlegetett két „típus” a világ legtermészetesebb módján képviseli a hatalmas Indiát, s ez a jelenség bizony nem maradhat ki egy korszellemnek megfelelő könyvből.

Így lehet tehát ferdíteni s torz képet adni egy világról, amely nagyon más, mint a mienk. De érzékenyedjünk tovább! Önökre bízom, kit kellene ebben az ügyben érzékenyíteni, és hogyan. Valószínű, helytelenül gondolom, de abba kellene már hagyni, hogy minden baromságról beszámolunk. Félreértés ne essék! Nem a legszigorúbb, a büntetőügy kategóriájába tartozó ügyek elhallgatására gondolok. Hanem arra, hogy

ne legyen már világszenzáció, ha egy feltűnési viszketegségben szenvedő idióta, aki férfinak született, most női szépségversenyen indul. S ettől nyomban világhírűvé válik.

Magunkat leplezzük le, ha ilyen ügyeken sokáig csámcsogunk. Márpedig jó néhány éve már ezt tesszük. Ellepett bennünket a bulvárvilág, s erre aligha hinném, hogy büszkének kellene lennünk. Sokkal inkább arra kellene vigyázó szemeinket vetni, hogy olyan óvodába, mint a fentebb emlegetett s a mai hírek között általam meglelt német óvoda, még véletlenül se írassuk be gyermekeinket.

Nem kell az ilyen jelenségek miatt az adott államot bírálgatni, mindenki birkózzon meg a saját környezetével.

Ha egy ilyen óvoda elnéptelenedik, már tettünk valamit annak érdekében, hogy ne kerüljünk az érzékenyítők közelébe sem, nemhogy a markukba. Ha nem mesélgetünk a nők szépségversenyén induló férfiakról, akkor nem öntöttünk olajat a tűzre. Ők pedig hadd szórakozzanak saját aberrált társaságukban. Én meg tényleg utoljára írtam ezekről a magamutogató lényekről meg az érzékenyítésről.