Lior Raz, az izraeli exkommandós, Schwarzenegger egykori testőre is előadást tart majd Esztergomban.

Az MCC Feszt vendége lesz Lior Raz volt izraeli kommandós, rendező és színész. Raz játssza a főszereplőt, Doront a Faudában (ami arabul káoszt jelent), amely az Izraeli Védelmi Erők egy olyan osztagáról szól, akik megtanulnak arabul, felveszik a muszlim szokásokat, majd elvegyülnek a terroristák között (ez az osztag egyébként tényleg létezik, Raz valóban itt szolgált). A Fauda elképesztő népszerűségnek örvend, nem csak Izraelben és a nyugaton, de az arab világban is (noha az arab nézők a rengeteg eltérő akcentust nyilván megmosolyogják, mint a spanyol nézők is a Narcos sorozatot, ahol egy brazil játssza Escobart).

Schwarzenegger testőre is volt

Raz számára az arab nyelv persze otthonról hozott dolog, hiszen zsidó szülei Irakból és Algériából vándoroltak be Izraelbe, apja ráadásul a belső elhárításnál dolgozott. Anyanyelve a héber, bár Raz otthon arabul is beszélt apjával és nagyanyjával, valamint az apja birtokán dolgozó arabokkal. Felnőttként

 20 évig szolgált egy elitegységben.

Katonai szolgálata után az USA-ban volt egy biztonsági cég alkalmazottja, többek között Arnold Schwarzenegger testőre is volt. Később Izraelben színészetet tanult, kisebb darabokban játszott, színházakban is.

Barátnőjét egy palesztin merénylő késelte halálra

A számos díjat bezsebelő Fauda sorozat sikerének része, hogy képes úgy beszélni az izraeli-arab konfliktusról, hogy közben emberarcot ad a szereplőknek, és mégsem foglal erősebben állást, mint az egy izraeli filmtől elvárható. A film tabukat tör meg, Raz karakterének, Doronnak többek között arab szeretője is van. Ehhez képest tragikus, ám beszédes részlet, hogy 19 éves korában Raz barátnőjét egy palesztin merénylő halálra késelte Jeruzsálemben.

Az arabot, aki leszúrta, később szabadon engedték egy fogolycsere során.

Ennek ellenére Raz örül az áttört korlátoknak.

„A világ minden tájáról kapok e-maileket” – mondta egy helyütt Raz. „Az egyik Kuvaitból jött, aki azt mondta, hogy ez volt az első alkalom, hogy nem nácinak látta az izraelieket. Kaptam egyet egy jobboldali izraelitől is, aki azt mondta, hogy ez volt az első alkalom, amikor valóban együttérzést érzett a palesztin féllel.”

Ehhez hozzátette, hogy

„szeretem az arabokat, szeretem a nyelvüket, és tisztelem a narratívájukat. Persze izraeli vagyok, cionista vagyok. De tudom és meg tudom érteni, hogy vannak más emberek is, akiknek saját véleményük és saját életük van.”

Mandiner

Kiemelt kép: IMDb