A 32. Palóc Napokat és Füleki Városnapokat rendezik meg a felvidéki városban, az eseményen adják majd át a város díjait is – adott ki tájékoztatást a Városi Művelődési Központ igazgatója.

Tóth Éva elmondta: idén is részét képezi a Palóc Napoknak a 27. Nógrádi Nemzetközi Folklór Fesztivál, amelynek a füleki várudvar ad helyet július 28-án.

A Spanyolországból és Törökországból érkező együttesek mellett fellép a Gömöri Cigányzenekar és a Temperament Cimbal Orchestra is. Délután bográcsos ételek versenye várja az érdeklődőket, este pedig folkkocsma a Dobroda zenekarral.

Augusztus 11-én 16.00 órakor nyílik meg a Városi Honismereti Múzeumban Balázs Alfréd jubileumi kiállítása, majd a városházán a 32. Palóc Napok és Füleki Városnapok hivatalos megnyitóját követően átadják a város díjait.

Este a vár udvarán az Elán együttes dalai szólnak majd az Elán forever zenekar előadásában, majd az egyik legsikeresebb szlovák énekes, Adam Durica ad koncertet.

Szombaton a Paramisi Társulat fellépésén kívül Pánko-koncert és zenei workshop, majd az Aranyszamár Bábszínház előadása is vár a gyerekekre.

A várudvaron kézműves foglalkozások, népi játékok és kézzel hajtott körhinta, íjászat lesz. A Várfelső utcában hagyományos vásár várja az érdeklődőket.

Délután a borkedvelőknek kedveskednek a nyitott pincék napjával a Sávolyi úton, majd 17.00 órakor átadják a városi park új kapuját. A színpadon szving csendül fel a Swing a la Django együttes előadásában.

Szombat este a vár udvarán a Pannonia Allstars Ska Orchestra ad koncertet, majd Charlie és a Charlie Band lép színpadra.

Vasárnap tartják az ünnepi szentmiséket és a körmenetet. A színházkedvelők kora este a vár udvarán a Meseautó című zenés vígjátékot tekinthetik meg a Magyarock Dalszínház előadásában.

A Palóc Napokat és a Füleki Városnapokat a Füleki Városi Művelődési Központ, Fülek Város és partnereik szervezik a Thorma vállalat hozzájárulásával és a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával.

MTI