A hatóságok nagy szigorral fognak fellépni abban az esetben, ha a multik úgy emelik meg az áraikat, hogy annak semmi alapja nincs.

Augusztus elsejétől életbe lép pár változás – emlékeztetett Dömötör Csaba a legújabb videójában. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint magasabb fokozatba kell kapcsolni a bolti akciókat. Hozzátette: a kormány júniustól ír elő kötelező akciózást a boltok számára, és augusztustól annyi lesz a változás, hogy 10-ről 15 százalékra kell növelni a kötelező akciók mértékét az érintett termékcsoportokban.

Dömötör Csaba a Facebookra feltöltött videóban elmondta, hogy ez nem minden, mert a hatóságok nagy szigorral fognak fellépni abban az esetben, ha a multik úgy emelik meg az áraikat, hogy annak semmi alapja nincs.

Leszögezte: nekik is ki kell venniük a részüket az infláció elleni küzdelemből, itt nincs helye árspekulációnak.

Maradnak az eddigi inflációellenes intézkedések is, így például a rezsitámogatott energiaárak, amelynek a fedezete a jövő évi költségvetésben is benne van. Továbbra is érvényben marad a lakossági kamatstop, és Dömötör szerint a vármegyebérletek is jelentősen mérsékelhetik a busszal vagy vonattal közlekedők utazási terheit.

Az államtitkár leszögezte: a jelenlegi helyzetet alapvetően a háború és annak gazdasági következményei határozzák meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a háborút nem mi okoztuk, de egész Európa elszenvedi a következményeit.

„Gazdasági értelemben leginkább Európa szenvedi el. A kormány azon lesz, hogy ennek ellenére, még ebben a rendkívüli helyzetben is minden lehetséges támogatást megadjon a magyar családoknak” – üzente az államtitkár.

Origo.hu