A magyar űrhajósjelöltek a képzés során olyan képességeket szereztek, amelyek segítik veszélyhelyzetekben a túlélést, most felkészítésük újabb szintre lépett.

Újabb állomásához ért a Hunor-program négy űrhajósjelöltjének – Cserényi Gyulának, Kapu Tibornak, Schlégl Ádámnak és Szakály Andrásnak – a felkészítése.

Miután áprilisban átestek az előkövetelményt jelentő fizikai állapotfelmérésen, július közepén lezajlott a túlélőkiképzésük egyhetes, szárazföldi része.

A felkészítésért az MH Altiszti Akadémia Speciális Felkészítő Részlege felelt, így a kiképzés megnyitóját a szentendrei Görgey Artúr laktanyában tartották.

Magyari Gábor, a Magyar űrhajós program repülésüzemi és képzési vezetője a megnyitón köszönetet mondott a Magyar Honvédségnek és az MH Altiszti Akadémiának, hogy hozzájárulnak ehhez a kiképzéshez, amely az Európai Űrügynökség által meghatározott, hivatalos képzési menetrendbe illeszkedik. Eleki Zoltán ezredes, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese arról beszélt, hogy az űrhajósjelöltek a képzés során olyan képességeket szerezhetnek, amelyek segítik veszélyhelyzetekben a túlélést, illetve az annak érdekében történő hatékony együttműködést a mentésben részt vevő egységekkel. A katonák számára is nagyon fontos a SERE kiképzés, amely olyan alapokat fog adni, amelyekre a további, akár külföldi képzéseken is építeni lehet – fűzte hozzá.

A SERE (Survival, Evasion, Resistance and Escape) túlélésből, az ellenség elkerüléséből, ellenállásból, valamint kiemelésből álló komplex kiképzési rendszer. Ennek keretében az űrhajósjelöltek elsajátították a menedéképítés fortélyait, élelem-, illetve vízszerzési és víztisztítási módszereket, megtanultak tüzet gyújtani és tereptani ismereteket is szereztek a csobánkai, illetve az izbégi gyakorlótereken.

A zárógyakorlat utolsó mozzanata egy H145M helikopterrel végrehajtott kiemelés volt. Amellett, hogy eljutottak a kiemelési pontra, a jelöltek tüzet gyújtottak, hogy füstjelzéssel segítsék helyzetük meghatározását.

A négy fő felkészítésének következő állomása a túlélési kiképzés háromnapos, vízi része Szolnokon.

Honvédelem.hu