Nem látja időszerűnek összehívni a III. Vatikáni Zsinatot a katolikus egyház feje, mert úgy látja, a II. zsinat célkitűzései sem valósultak még meg.

A vatikáni diplomácia folytatja a felek közötti közvetítést és a békére irányuló kezdeményezéseket – jelentette ki a Szentatya a Vida Nueva spanyol digitális portálon pénteken közölt interjúban, melyben többek között a papi szolgálatról is beszélt.

Ferenc pápa békeoffenzívának nevezte az ukrajnai háború leállítására tett erőfeszítéseket. Kijelentette, folytatni akarja a megkezdett diplomáciai munkát, melyet még a tavasszal Matteo Zuppi bíborosra bízott, aki mostanáig Kijevben, Moszkvában és Washingtonban tárgyalt.

A katolikus egyházfő elmondta, Zuppi bíboros beszámolói alapján „Kijevben továbbra is a győzelemre összpontosítanak, nem élve a közvetítés lehetőségével”. Moszkvának a pápai küldöttel szemben tanúsított magatartását „diplomatikusnak” nevezte.

Úgy vélte, a felek közötti közvetítést illetően eddig az Ukrajnából Oroszországba szállított gyerekek hazatérése ügyében történt a legjelentősebb előrelépés. A megvalósítás érdekében – tette hozzá Ferenc pápa – szándékában áll állandó diplomáciai képviselő kinevezése, aki a híd szerepét tölti be az orosz és az ukrán hatóságok között.

„Számomra nagy lépés ez a háború fájdalmai közepette” – utalt a gyermekek minél előbbi hazatérésére.

Megerősítette, hogy Zuppi bíboros következő állomása Peking lesz, mivel „Washington és Peking tartja kézben a konfliktus enyhítésének kulcsát”. Elmondta, hogy a vatikáni diplomácia béketalálkozó előkészítésén dolgozik, amelyet vallási vezetők részvételével Abu-Dzabiban tartanának novemberben az ENSZ Dubajban esedékes klímacsúcsa előtt.

A kezdeményezést Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár koordinálja, és azért is Abu-Dzabira esett a választás, hogy a béketalálkozót „a Vatikánon kívül, semleges területén rendezzék”.

Ami a jövőbeli pápai utakat illeti, Ferenc pápa elmondta, hogy Koszovóba és hazájába, Argentínába készül, valamint a tervek között szerepel egy spanyolországi látogatás is. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Európában a nagyobb országok előtt a kisebbeket akarja végigjárni.

A jelenleg a Lisszabonban zajló Ifjúsági Világtalálkozón résztvevő Ferenc pápa indulás előtt nyilatkozott a Vida Nuevának.

Azt mondta, olyan „normális” szeminaristák kellenek, akik nem baloldali, jobboldali vagy centrista pasztorációs ideológiát követnek, nem dogmákat hirdetnek, hanem cselekednek, járnak a világban, problémáikkal szembesülnek, fociznak.

Kifejtette, nem érkezett még el az ideje egy harmadik Vatikáni Zsinatnak, mivel még az 1962-ben kezdődött második Vatikáni Zsinat döntései sem valósultak meg.

MTI