Egyedi kulturális eseményre készülnek a nyár utolsó napjaiban: a Felső-Maros mentén immár harmadszor rendezik meg a Mente Fesztivált, ezúttal nyolcnapos programsorozattal.

A fesztivál egy Szászrégenből induló 30 kilométeres kerékpártúrával kezdődik augusztus 27-én, amely során a résztvevők megismerkedhetnek a Felső-Maros menti tájjal.

A sportos kezdet után számtalan kulturális program várja az érdeklődőket:

  • Berecz András népdal- és mesegyűjtő előadása,
  • Vincze-Simó Franciska Érted című versfilmjének vetítése,
  • Wass Albert emlékceremónia és koszorúzás,
  • a budapesti Udvari Kamaraszínház előadása,
  • keresztény zenei koncert.
mente fesztivál

Fotó: Mente Fesztivál Facebook

A gálaműsoron fellép a Bekecs Néptáncszínház, amelyet után egy szabadtéri parti is várja az érdeklődőket. Szombat délután pedig a 16. Gyöngykoszorú találkozó keretében a néptánc, a népzene és a népdal világával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A szabadtéri programok keretén belül koncertek, ún. nemgulyás-főzőverseny, és sok más érdekes program is helyet kap a fesztiválon. A fesztiválzárásról a Mel’amour zenekar és a Kormorán együttes gondoskodik.

A Mente Fesztivál nem csak a hagyományainkat ünnepli, hanem a jelen és a jövő találkozását is bemutatja.

Mindez azt bizonyítja, hogy bármerre is járunk a világban, a Felső-Maros mentén mindig otthon vagyunk – vallják a szervezők. A programokról részletesen a mente.ro oldalon olvashatnak.

Forrás: szekelyhon.ro

Címlapkép: Haáz Vince / Székelyhon.ro