Nem mindennapi eseményre várja a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség (MAOIH) és az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség az érdeklődőket: újra megnyílik a VII. kerületi Jósika utca 4. szám alatt található imaház.

Az 1895-ben épült lakászsinagóga, melyet Kattler Bernát kalapgyáros alapított lánya, Kattler Erzsébet emlékére, majd’ negyven éve zárta be kapuit, miután a hívek számának drámai csökkenése a közösség megszűnéséhez vezetett.

A MAOIH és az EMIH együttműködésének köszönhetően, az EMIH Zsinagógák Hete rendezvénysorozatának állomásaként, nagyszabású megnyitóünnepséggel nyílik újra a teljes felújításon átesett imaház szeptember 5-én, 18 órakor.

Az eseményen az utolsó betűk megírásával befejezik a zsinagóga új tóratekercsét, melyet az ünneplők zenével és tánccal kísérnek majd az eredeti névadó héber neve után Ohel Eszternek (Eszter sátra) elnevezett imaházba.

A zsinagóga közösségének újjászervezésén Bak Mordecháj rabbi és felesége dolgozik majd, a megnyitón a fiatal rabbicsaláddal is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Neokohn.hu