Tízmilliókat hozhatott a konyhára a ferences rendi szerzetes meghurcolása az akcióban részt vevő baloldali újságíróknak.

Minden eddiginél lényegesen nagyobb, 100 ezer dolláros összeget utaltak a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok a Böjte Csaba elleni lejárató akciót megelőzően az Átlátszó Erdély portált működtető alapítványnak, amely így története legnagyobb bevételét könyvelhette el 2021-ben.

A tőkeinjekció után nem sokkal a portál munkatársa, Szabó Tünde el is kezdett dolgozni a Böjte-projekten. A szóban forgó összeg nagyságát érzékelteti, hogy ez önmagában közel akkora pénz, mint a következő évre, 2022-re közzétett teljes, 108 ezer eurós (535 ezer lej) – egyébként részben szintén Soros által támogatott szervezetektől származó – bevétele a lapnak. A Journalismfund.eu honlapjáról például kiderül, hogy 14 500 eurót kaptak ettől a sorosista szervezettől kifejezetten a Böjte-projektre.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány ellehetetlenítését célzó, jól jövedelmező anyagok gyártása olyannyira le is foglalta Szabó Tündét, hogy 2023 év eleje óta mindössze öt anyag jelent meg a neve alatt az Átlátszó Erdély oldalán. Ezekből három Böjte Csaba ügyével foglalkozott.

Az idei évben tehát havi egy anyagot sem jelentetett meg az impresszumában mindössze négy főállású újságírót feltüntető portál munkatársa.

Szintén sorosista forrásból fedezhette „oknyomozó” munkáját a hamis abúzusvádak miatt korábban rágalmazásért elítélt Kulcsár Árpád is, aki maga írta ki a Facebookon, hogy egy határokon átívelő „nyomozás” erejéig szerződött a szélsőbaloldali Mércéhez idén év elején, az ehhez biztosított fedezetet pedig az EU-nak köszönte meg.

A támogatással kapcsolatban az Origo megkereste Kulcsár Árpádot, aki azonban nem válaszolt kérdéseikre. Az említett bejegyzésében viszont minden bizonnyal az Európai Bizottság által is pénzelt Oknyomozó Újságírás Európáért (Investigative Journalism for Europe – IJ4EU) nevű szervezet pályázatára utalhatott, amit éppen határokon átívelő oknyomozó anyagok elkészítésének támogatására írnak ki, és akár 50 ezer eurót is kaphatnak a pályázók. A legutóbbi kiírási kör pedig éppen 2023 januárjában volt.

Minden bizonnyal ebből a forrásból származhatott a fedezete a Szabó Tündével közösen folytatott, Böjte Csaba elleni akciónak.

Mindezt az is alátámasztja, hogy az Átlátszó Erdély 2022-es támogatói között is szerepel az IJ4EU egy jelentős, 64 ezer lejes támogatással, ami önmagában több, mint amit az olvasóiktól valaha is össze tudtak kalapozni egy évben.

Az IJ4EU működését az Unió mellett – többek között – természetesen Soros György Nyílt Társadalom Alapítványai is támogatják, munkájukat pedig a bécsi székhelyű Nemzetközi Sajtó Intézet (International Press Institute) irányítja, amit szintén az amerikai spekuláns pénzel.

Mindezeken felül nem sokkal a Böjte atya lejáratására készített cikkek megjelenése után érkezett a hír, hogy az Európai Bizottság is lát fantáziát Szabó Tündéék munkájában, ugyanis idén július végén kiderült, ők is komolyan, egy 519 ezer eurós keretből támogatják az Átlátszó Erdélynél folyó „független közérdekű újságírást”.

Minden kétséget kizáróan külföldről, Soros György köreiből finanszírozták tehát a Böjte Csaba lejáratására indított médiakampányt.

Mint ismert, az akció nemrég gellert kapott, amikor Szabó Tünde és Kulcsár Árpád fő forrása, egy Mónika nevű hölgy nyilvánosan kért bocsánatot a ferences szerzetestől a Facebookon, és azt írta:

„Végre sikerült eltávolítani a mérgező embereket, akik a maga fejét akarták általam.”

Sőt, a lejárató anyagok egyik szerzője, Szabó Tünde maga elismerte, hogy az ügyben írt cikkeik „nem a teljes igazságot tartalmazták”.

Elismerte a skribler, hogy hazudott, amikor Böjte atyát akarta lejáratni

Origo.hu